A Székely Nemzeti Tanács elindította a nemzeti régiók európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtését

MTI 2019. május 11., 17:33

A marosszéki Makfalván 11. alkalommal megszervezett Székely Majálison indította el a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés támogató aláírásainak az összegyűjtését.

Fotó: Facebook/Sándor Krisztina

Az aláírásgyűjtő íveket elsőkként az SZNT állandó bizottságának a tagjai, és az erdélyi magyar pártok jelen lévő vezetői írták alá. A kezdeményezés akkor kerülhet az Európai Bizottság asztalára, ha 2020. május 6-ig az Európai Unió egymillió állampolgára támogatja aláírásával.

Az aláírásoknak legkevesebb hét országban kell meghaladniuk egy az illető ország lakosságához arányított küszöbértéket.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke arra kérte a majálisozókat, hogy közösen tegyék győztessé a nemzeti régiók ügyét. Abbéli meggyőződését hangsúlyozta, hogy a polgári kezdeményezés indoklásában minden székely, minden magyar ember megtalálja majd a szívéhez közelálló gondolatot. Azt is hozzátette azonban, hogy a nemzeti régiók kérdése nemcsak a magyarok, hanem megannyi más nép számára is fontos Európában.

Mint Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke megemlítette: az Európai Unió lakosságának tíz százaléka,

mintegy 55 millió ember beszéli valamely kisebbség nyelvét.

Biztosra vette, hogy lesz közöttük legalább egy millió olyan, aki támogatja a kezdeményezést.

Vincze Loránt, a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnöke a kisebbségek ernyőszervezetének a szolidaritását, és támogatását jelentette be. Mint közölte: mind a Minority Safepack polgári kezdeményezés, mind a nemzeti régiókról szóló győzött az Európai Unió bíróságán az Európai Bizottság ellen. Reményét fejezte ki, hogy nem lesz szükség újabb perekre ahhoz, hogy a kezdeményezésekből EU-s jogszabályok szülessenek. Az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistáján befutónak számító helyen szereplő politikus közölte:

a FUEN közelgő kongresszusán az SZNT lehetőséget fog kapni a kezdeményezés bemutatására.

Mind Mezei János, az Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, mind Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a kezdeményezés aláírására buzdította a jelenlévőket. Mint utóbbi fogalmazott, a kezdeményezéssel az egyik ellenfelet, Brüsszelt akarják rávenni arra, hogy ne engedje a másik ellenfélnek, Bukarestnek a nemzeti régiók hátrányos megkülönböztetését a források elosztásakor.

Zsigmond Barna Pál Fideszes országgyűlési képviselő felszólalásában azt hangsúlyozta: el kell menni szavazni az európai parlamenti választásokon, hogy minél több támogatója legyen Brüsszelben a polgári kezdeményezésnek.

A nemzeti régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezés beterjesztői azt javasolták, hogy kohéziós politikájában az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.

Az Európai Bizottság 2013 júliusában úgy ítélte meg, hogy a javasolt szabályozás nyilvánvalóan nem tartozik az EU hatáskörébe, ezért nem jegyezte be a kezdeményezést.

A bizottság elutasító határozatát az SZNT elnöke és külügyi megbízottja: Izsák Balázs és Dabis Attila támadta meg az EU luxembourgi bíróságán. A perbe Románia, Szlovákia és Görögország az EB oldalán, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán avatkozott be. A 2016 májusában kimondott elsőfokú ítélet még az EB-nek kedvezett, de a fellebbezés nyomán a bíróság 2019 március 7-én megsemmisítette a bejegyzést elutasító EB-határozatot, és az EB május elején bejelentette a kezdeményezés bejegyzését.