Budapesti pontosítás: nem szavazhatnak levélben a romániai magyarok az EP-választáson magyarországi jelöltekre

Krónika 2019. május 10., 13:31

A sajtóban megjelent információkkal ellentétben nem szavazhatnak levélben a romániai magyarok az Európai Parlament magyar tagjainak választásán – mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Pálffy Ilona, az NVI elnöke

Pálffy Ilona közölte: az EP-választáson azok a magyar választópolgárok szavazhatnak levélben, akiknek sem Magyarországon, sem más uniós tagállamban nincs lakcímük. Vagyis a romániai, szlovákiai magyarok nem szavazhatnak magyar listákra, csak a lakcímük szerinti tagállam EP-listáira.

Éppen ezért az NVI nem is küldött a romániai magyar állampolgároknak szavazási levélcsomagot – hangsúlyozta a választási iroda vezetője.

Az MTI tudósítása szerint Pálffy Ilona hozzátette, az NVI küldött 340 levélszavazási csomagot Romániába, de ezeket olyan magyar választópolgárok kapják, akiknek a lakcímük unión kívül van (például Szerbia, Ukrajna), de romániai értesítési címet adtak meg. Az NVI elnöke kiemelte: a tagországok választási szerveivel folyamatosan kapcsolatban vannak, és törlik a magyarországi névjegyzékből azokat, akik más uniós tagállam választói névjegyzékébe felkerülnek.

Hangsúlyozta: az információcsere célja, hogy megakadályozzák, hogy egy választópolgár több tagállamban is voksolhasson. Pálffy Ilona közlése szerint összesen 8593 olyan választópolgárt töröltek a magyarországi névjegyzékből, akit más uniós tagállamban felvettek a névjegyzékbe, közülük 1640 osztrák, 2812 német, 1324 spanyol listákra szavazna.

Mint arról beszámoltunk, Eugen Tomac, az ellenzéki Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke nemrég a magyar–román kettős állampolgárok kettős szavazásának megakadályozását kérte a május 26-i európai parlamenti (EP-) választáson Viorica Dăncilă román miniszterelnöktől. A Traian Băsescu volt államfő alapította párt vezetője szerint a bukaresti kormánynak meg kell akadályoznia, hogy a mintegy félmillió magyar állampolgársággal is rendelkező romániai magyar – a Romániában leadott szavazata után – a magyarországi pártlistákra is voksoljon a romániai magyar külképviseleteken, vagy akár úgy, hogy május 26-án „átszállítják” e célból Magyarországra. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök erre úgy reagált: a román politikusok és közvélemény-formálók diverziókeltés céljával kezdtek riogatni azzal, hogy az erdélyi magyarok a román és a magyar állampolgárságuk alapján is szavazni készülnek a május 26-i európai parlamenti választásokon.

Jelezte: eddig nagyon kevés delegáltat jelentettek be a pártok. Az NVI elnöke kérte a pártokat, minél több delegáltat jelentsenek be a szavazókörökbe. (Szavazókörönként két-két delegáltat küldhetnek a listát állító pártok).