George Maior washingtoni nagykövet visszahívását kezdeményezte Teodor Meleșcanu külügyminiszter

Balogh Levente 2019. május 08., 19:55

George Maior, Románia washingtoni nagykövete leváltását javasolta szerdán Teodor Meleșcanu külügyminiszter Klaus Johannis államfőnek. Az elnök a nagyszebeni EU-csúcs után dönt az ügyben.

 

 

George Maior

A külügyminiszter indoklásként közölte, a minisztérium a szenátus külügyi bizottságának kérésére átvilágította George Maior nagyköveti tevékenységét, ennek nyomán jutottak arra a következtetésre, hogy Maior nem maradhat tovább a helyén. Meleșcanu hozzátette: a döntéshez az is hozzájárult, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tevékenységének átvilágításával foglalkozó bizottság jelentésében megállapította: Maior a saját céljaira használta föl a SRI-t, amikor a hírszerzés élén állt.

Maior az elmúlt hónapokban több ízben is szembe ment a kormányoldallal, legutóbb múlt héten, amikor nyílt levélben bírálta a SRI-bizottság jelentését.

A külügyi tárca már akkor közleményben reagált a nyílt levélre, elhatárolódva annak tartalmától, és megállapította: a diplomatáknak tartózkodniuk kell a hasonló megnyilvánulásoktól. A SRI-bizottság jelentése szerint Maior a SRI igazgatójaként 2012 és 2015 között megengedhetetlen akciókba kényszerítette bele a hírszerző szolgálatot, amelyek politikai pártok és magánszemélyek érdekeit egyaránt sértették. Azzal is megvádolták a nagykövetet, hogy hazudott a bizottsági meghallgatáson arról, milyen viszonyban állt az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vezetőjével, Horia Georgescuval. A külügyminisztérium szerint az is beárnyékolja a román-amerikai stratégiai kapcsolatokat, hogy a román alkotmánybíróság az emberi jogok megsértésének minősítette a SRI és az ügyészségek közötti, Maior mandátuma idején kötött titkos megállapodásokat.

A korábban a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusaként tevékenykedő Maior ellen tavaly szeptemberben indított támadást egykori pártja. A korábban a belföldi titkosszolgálatot irányító diplomatát beidézték a SRI-bizottságba, miután a kormánypárti politikusok élesen bírálták a Donald Trump amerikai elnök jogászcsapatának vezetője, Rudolph Giuliani leveléhez fűzött kommentárját. Ebben bírálta az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) visszaéléseit, illetve a DNA és a SRI között megkötött titkos megállapodásokat a lehallgatásokról. Liviu Dragnea PSD-elnök szerint a Giulianit bíráló Maior még mindig a SRI igazgatójának képzeli magát.

Klaus Johannis államfő szerdán azt mondta: a nagyszebeni EU-csúcsot követően dönt Maior esetleges visszahívása ügyében. Az elnök 2015 áprilisában, három hónappal a SRI éléről történt lemondása után nevezte ki George Maiort washingtoni nagykövetnek. A bukaresti sajtó szerint kinevezésével az akkor újonnan államfővé választott Johannis azt jelezte az ország legfőbb stratégiai szövetségesének, hogy Románia Amerika-barát politikája nem változik. Maiornak a SRI élén 2006 és 2015 között végzett tevékenységét ugyanis az amerikai partnerek korábban több ízben méltatták, egyebek mellett a rakétavédelmi rendszer romániai befogadásáról szóló egyezmény előkészítése idején.