Visszaküldi az ügyészségnek a bányászjárással kapcsolatos dossziét a legfelsőbb bíróság

Hírösszefoglaló 2019. május 08., 11:36

A legfelsőbb bíróság egyik bírájának szerdai döntése értelmében visszaküldik a főügyészségnek az 1990-es bányászjárással kapcsolatos vádiratot.

Törtek-zúztak. Az 1990-es bukaresti bányászjárás vétkeseinek felelősségre vonásával közel harminc év után is adós a román igazságszolgáltatás

A tárgyalást előkészítő előzetes eljárás során a bíró úgy ítélte meg, hogy a katonai ügyészek törvénytelenül állították össze a vádiratot, ezért elrendelte, hogy küldjék vissza azt az ügyészségnek.

A döntés nem jogerős, megfellebbezhető.

A katonai ügyészség 2017. június 13-án emelt vádat az ügyben Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman volt miniszterelnök, Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egykori vezetője, Virgil Măgureanu, valamint Mugurel Cristian Florescu volt főügyészhelyettes, a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának egykori vezetője és számos társuk ellen.

Az ügyészek szerint

1990. június 11-én és 12-én az állami hatóságok erőszakos támadást szerveztek meg a bukaresti Egyetem téren békésen tüntető tömeg ellen,

bevonva ebbe a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a SRI erőit, illetve több mint 10.000 bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat. Az 1990. június 13-án végrehajtott támadásban négy személy életét vesztette, 1.388-an megsérültek, 1250 személyt pedig megfosztottak alapvető szabadságjogától.