Úzvölgyi katonatemető: Szijjártó Péter a román külügyminiszter közbenjárását kérte

MTI 2019. május 06., 13:02

Teodor Meleşcanu román külügyminiszter közbenjárását kérte az úzvölgyi katonatemető ügyében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.

Szijjártó Péter arra kérte Teodor Meleșcanut, hogy járjon közben a dormánfalvi önkormányzatnál a munkálatok leállítása érdekében Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt

Mint írták, Szijjártó Péter Pozsonyban, a Visegrádi Csoport és a Keleti Partnerség országai külügyminisztereinek találkozóján tárgyalt Teodor Meleşcanu román külügyminiszterrel az úzvölgyi magyar katonai temetőben zajló építkezések kapcsán.

Szijjártó Péter arra kérte román kollégáját, hogy járjon közben a helyi önkormányzatnál a munkálatok leállítása érdekében, tekintettel arra, hogy a területen még mindig lehetnek feltáratlan magyar katonasírok, melyek fölé más emlékművet építeni kegyeletsértő és ellentétes a kétoldalú megállapodásokkal.

A budapesti tárca közölte, Szijjártó Péter emellett sürgette a honvédelmi tárcák közötti szakértői tárgyalások mielőbbi megkezdését az ügy megnyugtató rendezése érdekében. „A két miniszter megerősítette a két kormány szándékát a kétoldalú kapcsolatok folyamatos javítása iránt” – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Az úzvölgyi katonatemető Hargita megye legnagyobb és legjelentősebb első világháborús emlékhelye, azonban a Kárpátokon túl fekvő Dormánfalva (Dărmănești) önkormányzata önkényesen létrehozta az első és második világháborúban elesett román katonák emlékhelyét a közigazgatásilag Csíkszentmártonhoz tartozó Úzvölgye első világháborús osztrák-magyar katonai temetőjében. A beavatkozás során 52 betonkeresztet és egy nagyméretű ortodox keresztet állítottak fel a bekerített sírkertben, ahol az osztrák-magyar monarchia mintegy hatszáz katonája nyugszik. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a múlt héten levélben kérte Viorica Dăncilă román miniszterelnököt, hogy az ügy tisztázásáig közigazgatási úton állítsa le az úzvölgyi katonatemető átalakítását.