Két előadással vendégszerepel Budapesten a kolozsvári színház

MTI 2019. május 02., 15:23

A Vígszínház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közti hagyományos együttműködés részeként a kolozsvári teátrum két előadással vendégszerepel Budapesten – közölte csütörtökön az erdélyi színház.

Az előadás olyan világot jelenít meg, amelyben a pénz és a profit válik az egyedüli istenné. Fotó: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház

A velencei kalmár című előadás hétfőn este 7 órától látható a Vígszínházban, míg a Homemade című produkció kedden este fél 8-kor lesz műsoron a Pesti Színházban.

A velencei kalmár Tompa Gábor rendezésében egy modern technológiájú, hideg világban játszódik, ahol kontrasztként óriási szenvedélyek vannak.

A színház tavaly ősszel mutatta be a produkciót. A rendező a bemutató előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Shakespeare idejében már létező velencei gettóban játszódó történet korábbi előadásai vitákat váltottak ki a zsidókérdésről, antiszemitizmusról.

Hozzátette: a kolozsvári előadás a pénzhatalmi világelitben játszódik, nagyon gazdag bankárokról szól, akik azonban maguk is emberek, érzelmeik, indulataik, titkaik vannak. Az előadás olyan világot jelenít meg, amelyben a pénz és a profit válik az egyedüli istenné. Visky András dramaturg emlékeztetett, hogy A velencei kalmárban hangsúlyosan jelen van Shakespeare korának a keresztény zsidóellenessége, az általa felvetett kényes kérdéseket nem akarták kihagyni a darabból.

A Homemade című előadást 2016 novemberében mutatta be a kolozsvári társulat Vargyas Márta rendezésében. A csapatszínházi előadást a 14-18 éves korosztály megszólításának szándéka hívta életre.

Az előadást a tizenévesek és szüleik viszonya ihlette, melynek közelebbi megismerését több mint hetven, pszichológusok segítségével készített mélyinterjú tette lehetővé.

A mintegy 900 oldalnyi nyersanyagból Vargyas Márta rendező vezetésével Biró Réka és Deák Katalin dramaturgok az alkotócsapattal közösen állították össze az előadás végleges szövegkönyvét. Az előadás próbafolyamatát egy Urbán András vezette egyhetes nyári workshop egészítette ki. A rendhagyó alkotói folyamatban a csapat tagjai (színészek, színművészetis és teatrológus hallgatók) különböző feladatköröket próbálhattak ki: mindannyian írtak, játszottak és kérdeztek is – olvasható a színház közleményében.