Csaknem kétszáz halálos áldozatot követelt az influenzajárvány Romániában

Krónika 2019. április 18., 12:23

Véget ért az influenza járványszerű terjedése Romániában – közölte a tisztiorvosi szolgálat, amelynek csütörtökön közzétett jelentéséből az is kiderült: a betegség a tavalyinál lényegesen több, csaknem kétszáz halálos áldozatot követelt.

Míg tavaly 1750 embernél mutatták ki az influenzát és a járvány 139 áldozatot követelt, az idén eddig 2269 influenzás megbetegedést regisztráltak, és 197 volt azon halálesetek száma, amelyeknél a laboratóriumi vizsgálatok kimutatták az influenzavírus jelenlétét.

Tavaly az influenzás megbetegedése kétharmadát B, egyharmadát A típusú vírus okozta, idén viszont kizárólag A típusú (ezek közül is az A-H1) vírus fertőzött az országban.

Az MTI által idézett jelentés szerint április második hetében még mindig 68 ezer ember fordult heveny légúti megbetegedéssel orvoshoz Romániában, közülük 279-nél mutatták ki az influenzavírust. Az újabb megbetegedések azonban már csak néhány (Kolozs, Iași, Konstanca) megyében és Bukarestben jelentkeztek nagyobb számban.

Az idei influenzaszezon annak ellenére volt súlyosabb, hogy ebben az évben hetekkel korábban megkezdték az oltási kampányt és az egészségügyi minisztérium által kiosztott ingyenes vakcinákat 1 millió 330 ezer veszélyeztetett ember kapta meg a tavalyi 1 millióhoz képest.