Dragnea: Johannist nem nehéz legyőzni, mert négy és fél év alatt nem tett semmit

Hírösszefoglaló 2019. április 12., 10:14

Az európai parlamenti választások után dönt majd a Szociáldemokrata Párt (PSD) arról, hogy kit indít jelöltként az év végén esedékes államfőválasztáson – közölte csütörtök este Liviu Dragnea, aki szerint Klaus Iohannist „nem nehéz legyőzni”.

Fotó: Presidency.ro

Az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozó szociáldemokrata pártelnök az Agerpres szerint rámutatott, több párttársa is van, aki kellőképpen felkészült és szívesen indulna az elnökválasztáson, ugyanakkor az ő jelölése is felmerült, mindezzel kapcsolatban azonban csak a május 26-i EP-választások után születik végleges döntés.

„De mindegy, hogy én mit mondok, Johannis nem tud szabadulni a velem kapcsolatos rögeszmétől. Én vagyok a rögeszméje, és bármit megtesz, nyomást gyakorol, fenyeget, a rendelkezésére álló minden struktúrát képes latba vetni, csak hogy én eltűnjek, vagy ne legyek a PSD elnöke, vagy zárjanak börtönbe, vagy egyszerűen csak párologjak el. Azt hiszi, hogy ha én nem leszek, gond nélkül megszerzi a második mandátumot” – fogalmazott Dragnea.

Az általa is több ízben emlegetett lehetőséggel kapcsolatban, miszerint ő induljon Johannis ellenében az elnökválasztáson, a PSD-elnök azt mondta, nem tart attól, hogy megmérkőzzön a jelenlegi államfővel.

„Johannist nem nehéz legyőzni, mert Johannis négy és fél év alatt nem tett semmit, csak rosszat csinált, mindent csak akadályozott. (...) A sok rossz dolgon kívül, amit elkövetett, az állandó hazugságon, gyűlöletre, erőszakra, társadalmi ellentétekre való uszításon kívül mivel vonulhat be a történelembe? Majd ezzel a fölösleges referendummal...” – nyomatékosította Dragnea.

{K1}

Dragnea: Az EP-választások után válaszolok az Európai Szocialisták Pártjának