Korszerűsítik a kincses város központját – „megtűrt státuszt” kapnak az autók Kolozsvár belvárosában

Krónika 2019. március 25., 10:04

Európai uniós forrásokból újítana fel számos utcát a kincses város történelmi központjában a kolozsvári önkormányzat, amely közel 50 millió lejt fordítana a célra. A korszerűsítéssel párhuzamosan autómentes övezetté is alakítják a belvárosi utcákat.

A látványterv szerint átalakítása után így fest majd a kolozsvári Farkas utca

Elsősorban brüsszeli pénzekből korszerűsítené Kolozsvár több nevezetes központi utcáját a polgármesteri hivatal. Felújítás előtt áll a belvárosban többek között a Szentegyház (Iuliu Maniu) – vagy az egymással szembeni épületeinek hasonlósága miatt Tükörnek is nevezett – utca. A város egyik leghangulatosabb utcájának szépítésére és rendezésére Kolozsvár önkormányzata európai uniós alapokat kíván lehívni. Ennek érdekében összeállították azt a tervet, amely magában foglalja a rehabilitálási költségtételeket, ezzel pályáznak a vissza nem térítendő támogatásra.

Oláh Emese alpolgármester szerint a felújítás megtervezésekor az egyik legfontosabb szempont a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése volt, így

arra kell számítani, hogy a modernizálást követően jelentősen csökkentik az utcában az autósforgalmat.

„Akárcsak a belváros több utcája esetében, itt is bevezetjük a megosztott tér (shared space) szemléletet. Ez azt jelenti, hogy gyalogosok, biciklisek és autósok által egyaránt használható övezetet alakítunk ki az utcában” – számolt be Oláh Emese alpolgármester a várható változásokról.

Az RMDSZ-es elöljáró közleménye szerint padokkal, szemetesekkel, környezetbarát illemhellyel, kerékpárparkolókkal látják el a Szentegyház utcát, összesen 20 fát ültetnek, három parkolóhelyet létesítenek, ebből két parkolóhelyet elektromos autóknak tartanak fenn, amelyek számára töltőállomás is elérhető lesz. Továbbá

23 kerékpár parkolását teszi lehetővé az önkormányzat, két elektromosbicikli-töltő egységet is biztosítanak.

A beruházás összértéke 7,6 millió lej, a kivitelezés időtartama nem haladhatja meg a 7 hónapot.

Hangulatos övezetté kívánják alakítani ugyanakkor Kolozsvár belvárosának több régi utcáját is, méltó környezetet teremtve a város több meghatározó épülete, többek között a Babeș–Bolyai Tudományegyetem főépülete, a Farkas utcai református templom vagy az Egyetem utcai piarista templom számára. Az önkormányzat szintén uniós forrásokból újítaná fel a Farkas (Mihail Kogălniceanu), Egyetem (Universităţii), Színház (Emanuelle de Martonne), Bolyai János, Minorita (Hermann Oberth), Kovács Dezső, Gaál Gábor, illetve a Bethlen (Baba Novac) utca Király (I. C. Brătianu) és Petőfi (Avram Iancu) utca közötti szakaszát.

A 26 ezer négyzetméteres területen visszaszorítják az autós forgalmat, városi bútorzatot helyeznek ki a megnövelt gyalogosövezetre, fákat és bokrokat ültetnek.

Oláh Emese közölte, az övezeten belül az autók „megtűrt státuszt” kapnak, mert a gyalogos- és kerékpáros forgalom elsőbbséget fog élvezni. „Az önkormányzat abban reménykedik, hogy a megfelelő infrastruktúra biztosításával idővel kevesebben ülnek kocsiba, ehelyett környezetbarát eszközökkel – biciklivel, rollerrel – vagy gyalogszerrel közlekednek az emberek a belvárosban” – hangoztatta az alpolgármester. Az utcarehabilitálást követően 240 fa, 11 parkolóhely (ebből két elektromos töltőállomással rendelkező parkoló), 90 kerékpárparkoló (ebből 5 elektromos biciklik töltésére lesz alkalmas) lesz az övezetben. A beruházás összköltsége 41 millió lej, a kivitelezőnek a projekt elkezdésétől számítva 20 hónapon belül át kell adnia a munkát.