Mediterrán hangulatot teremt az erdélyi színpadokon a Belau

Bede Laura 2019. március 19., 17:19

Romániában nyitja tavaszi európai turnéját a magyarországi Belau zenekar: szerdán Temesváron, csütörtökön Bukarestben, szombaton pedig Marosvásárhelyen lépnek színpadra.

Fotó: David Bodnar Photography

Az általuk megzenésített világban az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A együttes tagjai – Kedves Péter, Buzás Krisztián, Szécsi „Böbe” Erzsébet, Kiss Benjámin – azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni.

2016 novemberében megjelent a zenekar első nagylemeze, a The Odyssey tizenkét új dallal, köztük a korábban megismert You And I és Open Water című szerzeményekkel. A mediterrán térség zenei motívumait és életérzését feldolgozó lemezen olyan énekesnők vendégeskedtek, mint Dallos-Nyers Boglárka, Myra Monoka, Antonia Vai és Herrer Sára.

A Belau több mint két év alatt számos sikernek örülhetett: több portálon is bekerültek az év legjobb dalai és klipjei közé, megnyerték a Klipszemle különdíját, a BBC Radio 1 is leadta egyik dalukat, valamint 2017-ben megkapták a Fonogram-díjat az év elektronikus zenei albuma kategóriában.

A fiatal formáció két év alatt több mint 150 koncertet adott a legnagyobb magyarországi fesztiválokon és klubokban, valamint 21 különböző országban. Felléptek többek között a hollandiai Eurosonicon, az amerikai SXSW-n vagy a kolozsvári Untold fesztiválon is.

A második Belau lemez előreláthatólag ősszel lát napvilágot, a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül néhány külföldi közreműködővel. Az új dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a karibi térségében, ezt a világot szeretné a formáció még inkább átadni azoknak, akik elmennek a koncertjeikre.