Újratárgyalja szerdán a parlament a Klaus Johannis elnök által visszautasított költségvetés-tervezetet

Hírösszefoglaló 2019. március 12., 17:25

Szerdán 14 órakor ül össze a parlament két háza, hogy eleget tegyen az államfő kérésének, aki újbóli megfontolásra visszaküldte az állami költségvetés tervezetét a törvényhozó testületnek – döntött a két házbizottság együttes, keddi ülésén.

Fotó: Cdep.ro

A két házbizottság arról is rendelkezett, hogy a szenátorok és képviselők kedden 18 óráig nyújthatnak be módosító javaslatokat a költségvetéshez, majd szerdán 10 órától a költségvetési és pénzügyi bizottságok együttes ülésen tárgyalják újra a tervezetet és megfogalmazzák álláspontjukat, amelyet a plénum elé terjesztenek szavazásra.

Klaus Johannis pénteken küldte vissza a parlamentnek újbóli megfontolásra a 2019-es költségvetés törvénytervezetét, arra hivatkozva, hogy az nem realista előrejelzésekre alapul.

Liviu Dragnea, a nagyobbik kormánypárt elnöke hétfőn erre úgy reagált, hogy a büdzsétervet nagyon megfontoltan dolgozták ki, és nem lehet megváltoztatni „egy olyan ember szeszélyei miatt, aki véletlenül Románia elnöke”.