Bálint Eszter 2019. március 04., 10:17

És a végén senki sem felel

A kormány fő erejét képező szociáldemokraták (PSD) a napokban kiszámolták, hogy 20 millió euró értékű beruházás késik – a késésért pedig Klaus Johannis államfőt vonták felelősségre, aki az alkotmánybíróságtól kért jogorvoslatot. Az, hogy Johannis akadékoskodik, bizonyára összefüggésben áll azzal, hogy az év végén államelnök-választások lesznek, és ő nagyon szeretne újrázni, így máris megkezdte a kampányát. De az, hogy az országnak március elején még nincs költségvetése, nemigen rajta múlott. A törvény szerint ugyanis a kormánynak legkésőbb tavaly november 15-én be kellett volna terjesztenie a parlament elé a költségvetési törvénytervezetét. Nem tette, és nem is adott magyarázatot a késlekedésre. Így csak találgathatunk, hogy miért kellett annyit dolgozni rajta, amíg – legalábbis papíron – viszonylag jónak tűnő számok jöttek ki.

Azt, hogy ezek a számok a valósággal mennyire vannak köszönő viszonyban, csak azután láthatjuk meg, hogy a büdzsét végre elkezdik gyakorlatba ültetni. Mi mindenesetre gyanakvóan szemléljük, hiszen tavaly sem jött be a szociálliberális kabinet hurráoptimizmusa, és mélyen a várt 5,5 százalékos gazdasági növekedés alatt maradt a valós fejlődés – az Országos Statisztikai Intézet (INS) alig 4,1 százalékos bővülést jelentett be. Sokan kételkednek ugyanakkor abban is, hogy a megemelt bérek és nyugdíjak, illetve a bejelentett beruházások mellett mennyire lesz tartható a maastrichti szerződésben rögzített 3 százalékos költségvetési hiánycél. Tény, hogy ha tovább késik a büdzsé, akkor bőven maradnak el beruházások, és ha nem tudják elkölteni a pénzeket, akkor a deficit sem lesz túl magas. Akad, aki szándékosságot sejt(et) emögött.

Tény viszont, hogy egyelőre mindenki kivár, hiszen, ameddig az országnak nincs költségvetése, a települések sem tudják kidolgozni saját büdzséjüket, ami miatt sok betervezett munkálat fog késni. Amíg nincs büdzsé, az önkormányzatok a tavalyi költségvetés 1/12-ed részéből működnek, de semmilyen új közbeszerzést nem tudnak elindítani, csúsznak az EU-s pályázatok, a különböző programok.

A késlekedést megsínylik tehát a települések, azok lakosai, és a magánszektor is, amely várja a pályázati kiírásokat, hogy jelentkezhessen a beruházások megtervezésére, kivitelezésére.
Az illetékesek közben csak egymásra mutogatnak, a másik szemében keresik a szálkát, a sajátjukban viszont nem veszik észre a gerendát.

Költségvetés természetesen előbb vagy utóbb biztos lesz, csak a többhavi késlekedés okozóinak a felelősségre vonása marad el ezúttal is. Mint ahogy Viorica Dăncilă kormányfő tavalyi fenyegetése is csak a külvilág felé szánt keménykedés maradt, pedig ideig-óráig elhittük neki – vagy legalább hinni akartuk, hogy ha a 2018-as év végéig nem készül el 100 kilométer autópálya, akkor repül az országos közútkezelő társaság éléről az a Narcis Neaga, akinek kapcsán a korábbi „teljesítménye” alapján azt sem igazán értettük, hogy miért került oda vissza.

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a napokban „viccországnak” nevezte Romániát. Nem tudunk nem igazat adni neki. Csak az a baj, hogy a poén rajtunk csattan.