Szent Lászlót megjelenítő virágkocsival köszönti Debrecen városa Ferenc pápát Csíksomlyón

MTI 2019. február 22., 19:13

Szent László alakját szimbolizáló és ereklyéit bemutató virágkocsival köszönti Ferenc pápát Csíksomlyón Debrecen – közölték a szervezők pénteken a Református Kollégiumban tartott sajtótájékoztatón.

Archív felvétel Fotó: Facebook

Dénes Zoltán plébános felidézte, hogy Debrecenben egyszer már áthaladt egy kocsi, amelyik Szent László testét vitte Somogyvárról végső nyughelyére, a váradi Szűz Mária-székesegyházba.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere támogatásával ezt az ősi eseményt újítják meg zarándoklattal Somogyvárról Debrecenbe, onnan Nagyváradra, majd Csíksomlyóra, a pápai szent misére – tette hozzá, megjegyezve, hogy útközben szalagokkal, zászlókkal, üzenetekkel lehet majd díszíteni a virágkocsit.

Papp László polgármester hozzátette:

Debrecen ezzel a virágkocsival egyrészt tiszteleg Szent László király emléke előtt, másrészt üzeni, hogy az anyaország felelősséget vállal a határon túli magyarságért.

A kompozíciót a város, az egyetem, valamint a görögkatolikus, a római katolikus és a református egyház összefogásával készítik el – jelezte a polgármester.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) kancellárja kiemelte: azonnal csatlakoztak a kezdeményezéshez, amely a zarándoklattal méltó módon elevenít fel régi hagyományt és tovább mélyíti az egyetem erdélyi és partiumi kapcsolatait.

Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita azt emelte ki, hogy a csíksomlyói és a balázsfalvai pápalátogatás sebeket fog gyógyítani mind magyar-román viszonyban, mind a görögkatolikusok, az ortodoxok és a római katolikusok kapcsolatában, s ők örömmel kísérik majd a virágkocsit.

Palánki Ferenc római katolikus megyéspüspök a zarándokút lelkiségére hívta fel a figyelmet mondván: „a mi felelősségünk, hogy a zarándoklatnak minél több lelki gyümölcse legyen”.

Fekete Károly tiszántúli református püspök felidézte II. János Pál pápa 1991-es debreceni látogatását, amikor

a szentatya a kiengesztelődés jegyében helyezett el koszorút a protestáns gályarabok emlékművén.

Hozzátette: a reformátusok felső-tiszavidéki és partiumi templomaik falán rájuk bízott kincsként őrzik a Szent Lászlót ábrázoló freskókat, s a lovagkirályt ábrázoló virágkocsin ott lesznek a reformátusok virágai is.

A Szent Lászlót megjelenítő virágkocsi augusztus 20-án, az ötvenedik debreceni virágkarneválon már a zarándoklatot megjárt kegytárgyként fog megjelenni - hangzott el a sajtótájékoztatón.