Közösen demonstráltak a magyarországi ellenzéki pártok az Orbán-kormány ellen Budapesten

Hírösszefoglaló 2019. február 10., 21:57

Orbán Viktor kormányfő vasárnapi évértékelőjét bírálták és a demokrácia állapotát kérték számon a magyarországi ellenzéki pártok vasárnapi budapesti közös demonstrációjának felszólalói.
 

Az ellenzéki pártok Értékelni jöttünk! címmel meghirdetett tüntetésének résztvevői a budapesti Szent György téren Fotó: MTI

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője azt mondta, Orbán Viktor Magyarország diktátora, Magyarország államformája pedig diktatúra. A politikus emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök azt mondta, amikor az ellenzék keresi az együttműködés lehetőségeit, akkor a kommunisták és a fasiszták találkoznak. Az ellenzéki politikus viszont úgy látta, hogy a „régi kommunisták és a régi nyilasok” a Fideszben vannak.

Jakab Péter, a Jobbik szóvivője, aki egy jelképes bizonyítványt állított ki a kormányfőről, azt mondta, hogy Orbán Viktor erkölcstanból megbukott, mert 2010 óta a miniszterelnök az EU második legszegényebb népévé tette a magyarokat.

„Három év alatt tízezer embert dobott az utcára, a felcsúti haverját pedig az ország leggazdagabb emberévé tette” – idézte az MTI a politikust. Véleménye szerint a kormányfő történelemből is megbukott, mert királynak gondolja magát, nem tudja, hogy Magyarországon réges-régen megszűnt a királyság. Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese azt mondta: Orbán Viktor óriásit hibázott a „rabszolgatörvény” elfogadásával, mert ezzel szembefordult a magyar dolgozókkal. A politikus szerint a kormányfő azért jelentett be családpolitikai intézkedéseket, mert rájött, hogy a migránsozással nem tudja megnyerni az EP-választást.

A budapesti Köztársasági Elnöki Hivatal és a Miniszterelnökség épülete előtt tartott, „Értékelni jöttünk!” elnevezésű közös ellenzéki tüntetés színpada előtt egymás mellett sorakoztak fel az MSZP-s, DK-s és jobbikos zászlókat tartó pártaktivisták, a Momentum zászlói közül is többet lehetett látni némileg arrébb, a színpad oldalánál.

Ezt követően az Állami Számvevőszék (ÁSZ) székháza előtt demonstráltak az ellenzéki politikai pártok, képviselői ugyanis úgy vélekedtek, hogy a Fidesz az Állami Számvevőszék felhasználásával, adminisztratív eszközökkel igyekszik ellehetetleníteni tevékenységüket. Az ÁSZ az alakulatok állításával kapcsolatban leszögezte: a pártok gazdálkodásában feltárt törvénysértésekért az érintett szervezeteknek kell vállalniuk a felelősséget.