Felpörögve csábítanak a pólósok – a junioroknál kezdték az új szabályok bevezetését a hazai vízilabdaéletben

Vásárhelyi-Nyemec Réka 2019. február 08., 18:12

A junior vízilabdázóknál már alkalmazzák, a felnőttbajnokságban viszont csak később vezetik be a vizes sportokat tömörítő világszövetség szabálymódosításait. Călin Găvruș, a hazai pólószövetség elnöke szerint a változtatások dinamikusabbá teszik a játékot.

Lendületet vesznek. A hazai bajnokságban is bevezetik a játékot felgyorsító új szabályokat Fotó: Facebook/CSM Oradea/Roby Boros

Két juniorkorosztályban próbálják ki először Romániában a vizes sportokat tömörítő világszervezet (FINA) által tavaly év végén jóváhagyott szabálymódosításokat a vízilabdázásban. „Most is vannak mérkőzések itt a Floreasca uszodában, ahol már ezeket alkalmazzák” – mondta lapunknak Călin Găvruș. A hazai sportági szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy hamarosan a felnőttpontvadászatban is bevezetik a játék felgyorsítását előirányzó változtatásokat, de az idény közepén nem akarták felborítani az eddig megszokott rendszert.

Nem lehet a bajnokság alapszakaszának közepén felborítani a szabályokat, de természetesen bevezetjük majd. Elkezdtük a juniorokkal, és szemináriumot tartottunk a játékvezetőknek.

Egyelőre az ország déli régiójában tartott képzést a játékvezetők országos bizottságának elnöke, Simion Mihai Radu Matachéval együtt. Az északiaknak majd a nagyváradi Adrian Alexandrescu tartja a képzést, aki szerintem jelenleg a világ legjobb bírója” – nyilatkozta a sportszervezet első embere.

Az új szabályok közül az egyik legjelentősebb változtatás, hogy újraindulása esetén a támadóidő harminc másodperc helyett húszra csökken, a labdával felúszó játékos elleni, a kaputól hat méteren belül elkövetett szabálytalanság büntetőt ér majd, ugyanakkor immár szögletből is lehet közvetlenül kapura támadni, a kapus félpályán túl is megérintheti a labdát. Rövidülnek a mérkőzések is, mert időkérésre összesen csak két lehetőség lesz a negyedenkénti egy helyett, a félidőben pedig öt percről háromra csökken a szünet.

A végső cél, hogy látványosabb legyen a játék a közönség számára”

– magyarázta Găvruș, aki szerint a nézettség az utóbbi időszakban csökkent, mert az emberek nem látják azt, ami a víz alatt történik, nem értik a bonyolult szabályokat. „Ezért is változtatott a FINA, hogy vonzóbbá váljék a játék. Ez majd a tokiói olimpiai játékokon nyer aktualitást, és az egészen biztos, hogy dinamikusabb lesz a játék” – vélekedett a szakember.

Egykori játékosként Găvruș érdekesnek tartja ezen újításokat, bár szerinte az szubjektív megítélés kérdése, hogy mennyire könnyen tud egy tapasztalt játékos alkalmazkodni hozzá. „Az biztos, hogy meg kell tegyék. Nézzék csak, mi történik a kézilabdázásban, kapuból kapuba lőtt gólokkal meg kapusokkal, akik részt vesznek a támadásban. Érdekes dolgok ezek” – fűzte hozzá.

Tavaszi újrakezdés

Azt még nem tudni, hogy ki lesz az a szakember, akinek majd a válogatott stratégiáját kell ezen új szabályok mentén felépítenie, de a szövetség elnöke leszögezte: márciusra már lesz szövetségi kapitánya Románia férfiegyüttesének. A szerb Dejan Stanojevic szeptemberi távozása óta, mint ismeretes, a szövetségi edző, Cristian Iordache vezényelte a piros-sárga-kék együttest a világ- és Európa-liga eddigi csoportselejtezőiben, és bár a tárgyalások már korábban is előrehaladottak voltak a potenciális utóddal, a szerződést még nem írták alá.

Găvruș nevet még nem árult el, csak annyit közölt, hogy bár szerette volna, ha a február 19-ei, Szerbia elleni találkozóra már az új kapitánnyal utazhatnának, ez még nem lehetséges.

Még egy utolsó feltételről tárgyalnak a kiszemelt szakemberrel, aki így reményeik szerint tavasszal kezdi meg a munkát.

Déjà vu költségvetés

Késik ugyanakkor a szövetség költségvetése is a sport- és ifjúsági minisztériumtól, bár ez bevallása szerint már nem lepte meg a pólóelnököt. Hiába lett volna fontos a számukra, hogy a 2019-es esztendőre szánt költségvetésüket megkapják, immár sorozatban harmadik esztendőt kezdik pénz nélkül. „Kíváncsian várjuk az összeget, amit majd a minisztérium jóváhagy számunkra az alapján a kérvény után amit már rég leadtunk. Ez minden évben újra megtörténik.

Olyan, mint egy David Lynch-film, ha még emlékeznek a Twin Peaksre. Kissé kétségbe vagyunk esve”

– mondta. Hozzátette ugyanakkor, hogy számítottak erre a késésre, de szerencséjükre a Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) ismét kisegítette őket, a támogatásával tudnak egyebek mellett elutazni a szerbiai meccsükre is. „Nehéz időket élünk, de nemcsak mi, hanem az egész romániai sportélet” – állapította meg Găvruș.