Világzene egy másik univerzumból: Erdélyben az Ethnofil

Krónika 2019. február 05., 14:35

Erdélyi koncertkörútra indul szerdán a magyarországi Ethnofil zenekar. A négyállomásos turné keretében elsőként a temesvári Reflektor Venue-ben lépnek fel 21 órakor, csütörtökön ugyanabban az órában pedig a kincses városbeli Atelier kávéház látja vendégül a bandát. 

Színfoltok. A héttagú csapat eredetileg a magyar népzenei örökség továbbgondolását tűzte ki célul, sosem hallott kontextusba helyezve azt

A 2009-ben Egerben alakult Ethnofil zenekar atmoszférák és hangulatok eklektikus kavalkádjába szippantja hallgatóit. Sajátos világot teremt, ahol a szabad zenélés és improvizáció uralkodik egy határok nélküli, mégis összefüggő rendszerben.

A héttagú csapat eredetileg a magyar népzenei örökség továbbgondolását tűzte ki célul, sosem hallott kontextusba helyezve azt.

A fiatal zenészek gondolkodása folyamatosan nyílt az elektronikus, soul és kortárs világzene irányába, majd második, Kókuszmúzeum című lemezük (2014) már egy eklektikus, fúziós irányt mutatott. A készülő harmadik lemez ismét elrugaszkodik az előzményektől, és a kreatív és sokszínű zenei eszközhasználat mellett egységesebb, letisztultabb és minimalista mentalitással íródik.

Az együttes a magyarországi A38 Talentométer országos zenei versenyének győztese, valamint több tehetséggondozó program és pályázat támogatottja. A Mérai Világzenei Csűrfesztivál felajánlásából minden koncert alkalmával egy páros fesztiválbérletet sorsolnak ki a közönség körében. A Kolozs megyei fesztivál idei kiadását augusztus 1–4. között szervezik.