Légiósszintre emelt Bölények Ligája – nem változtak az erőviszonyok az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokságban

Vásárhelyi-Nyemec Réka 2019. február 05., 10:56

Kiegyenlített és magasabb színvonalú bajnoksággá tették a külföldi játékosok a Bölények Ligáját. A férfi kézilabdázók hazai pontvadászatában három csapat is hasonló értékerőt képviselve sorolandó a címesélyesek közé.

Fotó: Facebook/CSMBOfficial/

A téli szünet után is kiegyenlített maradt a férfiak élvonalbeli kézilabda-bajnoksága, ahol jelenleg a Bukaresti CSM 37 pontot gyűjtve vezet a Dél-Dobrudzsa (36) és a Torda (33) előtt, miközben a címvédő Dinamo egyelőre 27 ponttal csak a nyolcadik. Ezzel együtt Vlad Caba ez utóbbi együttes keretét véli a fővárosi „Tigrisekével” és a konstancaiakéval hasonló erejűnek, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy például a Temesvár vagy a Călărași is sokban befolyásolhatja majd az eredményeket. „Azáltal, hogy megváltozott a versenykiírás és immár az alapszakaszból is visznek magukkal pontokat a csapatok a rájátszásra, felértékelődtek ezek a találkozók” – magyarázta a Krónikának a szakember.

A CSM-nél dolgozó, korábbi vezetőedző és egykori szövetségi kapitány rámutatott, hogy

a Bölények Ligájában tapasztalható kiegyenlített erőviszonyok annak tudhatók be, hogy a csapatok túlnyomó részt külföldi játékosokat foglalkoztatnak.

Ez meglátása szerint növelte ugyan a bajnokság színvonalát, de hosszú távon a válogatott kárára válik, hiszen egyre kevesebb hazai kézilabdázó jut játéklehetőséghez. „Immár a szövetség is tett lépéseket a helyzet orvoslására, így például a következő szezontól meccsenként legalább tíz percen át szerepeltetni kell egy U21-es játékost, majd két év múlva harminc percnyi játékidőt kell biztosítani egy U23-as korosztályú kézilabdázónak is a Bölények Ligájában” – ecsetelte. Caba szerint ez ösztönző lehet a fiatalok számára, és egyúttal a klubok vezetőiben is tudatosíthatja az utánpótlás-nevelés jelentőségét. Az, hogy a téli szünet mennyire jelentett előnyt vagy hátrányt a csapatoknak még nem tudni, azt viszont igen, hogy a túlzsúfolt versenynaptárra nemzetközi szinten is megoldást keresnek. A szakember figyelmeztetett, hogy a klubcsapatokra nézve

a szezon alatti szünet legnagyobb veszélye abban rejlik, hogy játékosuk megsérülhet a válogatottal végzett közös munka során.

„Ez még nincs megoldva” – mondta, jómaga is „stresszmentesebb” programot szorgalmazva a nemzetközi kézilabdaéletben.

A hazai pontvadászat ma a 17. fordulóval folytatódik a Bölények Ligájában, ahol a Dél-Dobrudzsa a Nagybányai Minaurt fogadja 16 órától, majd másnap a Dinamo és a CSM is idegenben lép pályára. Caba szerint nincs egyértelmű favoritja az idei szezonnak, ugyanakkor a végelszámoláskor sokat nyom majd a latba a játékvezetés színvonala is. „Reméljük, hogy a sportteljesítményen dől majd el a bajnoki cím” – tette hozzá.