A magyar kultúra napja – magyarországi és erdélyi művészek mutatják be Marosvásárhelyen a Székely fonót

MTI 2019. január 10., 22:07

Magyarországi és erdélyi művészek mutatják be Marosvásárhelyen Kodály Zoltán Székely fonó című daljátékát a magyar kultúra napja alkalmából – közölték csütörtökön a szervezők.

Bocskor Lóránt és Tóth László Fotó: Haáz Vince

Az előadás január 19-én lesz a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, ahol a szervezők sajtótájékoztatót tartottak.

Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja elmondta:

tavaly szerveztek először az erdélyi városban hasonló koncertet a magyar kultúra napja alkalmából, és ebből hagyományt akarnak teremteni.

Akkor Rost Andrea és a Csíki Kamarazenekar lépett fel.

Elmondta: szándékukban áll folytatni a kezdeményezést, hiszen a magyar kultúra ápolása különösen felértékelődik a kisebbségi létben, ugyanis a kultúrának egyrészt nemzetmegtartó szerepe van, másrészt jó alkalom a román közönségnek is megmutatni a magyar kultúra értékeit.
Közölte: az előadás jelképes belépő díjából tavaly a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumot támogatták,

az idén egy fiatal erdélyi zenei tehetségnek juttatják el a befolyó összeget.

Bocskor Lóránt, az Artstart4u Egyesület operatív igazgatója elmondta, hogy a szcenírozott koncertelőadásban a címszerepet Molnár Levente és Mester Viktória operaénekesek alakítják, mellettük színpadra lépnek Pataki Adorján és Mészáros Levente erdélyi énekesek is. Őket a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenekara és kórusa kíséri Szüts Apor karmester vezényletével.

Az igazgató elmondta:

a koncert egyik célja, hogy fiatal énekeseknek is fellépési lehetőséget kínáljanak.

Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke elmondta, az általa vezetett intézmény szívesen vállalta a partnerséget és megköszönte a szervezőknek, hogy Marosvásárhelyt választották helyszínként.