Románia Hollandiával játszik a női kézilabda-Eb bronzérméért

Krónika 2018. december 15., 10:24

Az olimpiai bajnok orosz válogatott után – amely pénteken este 28-22-re verte Romániát – a világbajnok és házigazda francia csapat jutott a női kézilabda-Európa-bajnokság döntőjébe, ugyanis 27-21-re legyőzte Hollandiát a második elődöntőben.

Az oroszok (világos mezben) a második félidőben lelépték román ellenfelüket Fotó: Facebook/EHF EURO

Az első pénteki párharcban némi meglepetésre a románok kezdtek jobban, sőt egy 5-1-es sorozattal elléptek ellenfelüktől, pedig legjobb játékosuk, Cristina Neagu súlyos térdsérülés miatt csak a lelátóról figyelhette a találkozót. Ám az olimpiai bajnok 12-12-nél kiegyenlített, és a félidőben 16-15-re vezetett.

A második félidőben Ambros Martín csapata – amely az első tíz percben gólt sem dobott – már nem tudta tartani a lépést az oroszokkal, akik magabiztosan kerültek történetük második Eb-fináléjába.

A második elődöntőben öt perc elteltével dobta első gólját a világbajnoki címvédő, házigazda francia csapat, ám azt követően pontosabb, erőteljesebb támadójátékának köszönhetően egy 6-1-es sorozattal elhúzott ellenfelétől. A hollandok szigorítottak a védekezésükön, így a szünet előtt fel tudtak zárkózni (12-11).

Bár a második félidő elején egyenlített az előző kontinenstornán ezüstérmes holland együttes, válaszként Siraba Dembélé vezérletével megint elléptek a franciák, és egy 7-1-es szériával már a meccs háromnegyedénél eldöntötték a fináléba jutást.

A döntő két résztvevője, az orosz és a francia válogatott az Európa-bajnokság nyitómeccsén, illetve a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpia döntőjében is találkozott egymással, mindkétszer az oroszok nyertek. A franciák egy olimpiai és öt világbajnoki döntő után első alkalommal játszhatnak kontinensbajnoki finálét.

Eredmények, elődöntő:
Franciaország-Hollandia 27-21 (12-11)
Oroszország-Románia 28-22 (16-15)
az 5. helyért:
Norvégia-Svédország 38-29 (22-14)
A vasárnapi program (Párizs):
a 3. helyért: Románia-Hollandia 15.00
döntő: Franciaország-Oroszország 18.30