Minél hamarabb, annál jobb? – számos előnyük van a csapatsportoknak
Milyen sportágat válasszak és hány éves kortól járjon edzésre a gyerekem – teszi fel a kérdést a legtöbb szülő. Szakemberektől érdeklődtünk, kiknek ajánlják a Székelyföldön nagy népszerűségnek örvendő csapatsportokat.
A Csíkszeredai ISK testnevelő tanára, Györgypál Tamás jégkorong szakedző 35 éve dolgozik a szakmában, több száz hokist nevelt ki. Ő a nevelőedzője a csíkszeredai Eduard Cășăneanunak, aki 2016-ban a jégkorongozók ügyességi versenyszámában aranyérmet nyert a Lillehammerben rendezett ifjúsági téli olimpián.
„A székelyföldi hokiban korábban ritkán volt szelektálás, kiválasztás. A gyerekek jöttek, vagy hozták őket a szülők. A sok gyerekkel pedig elkezdtük a munkát, majd a természetes szelekció után kiválasztódtak a legjobbak. Ez nem jó, mert az volna az ideális, ha lenne egy 60–70 fős gyermekállomány, és abból már az elején kiválasztanánk azokat, akik megfelelnek ennek a sportnak” – mondta Györgypál. A szakember szerint már zsenge, 4–5 éves korban jégre lehet vinni a gyerekeket, elkezdeni a jégkorongra való felkészítésüket.
Példaként felhozta a nagyon jól működő svéd mintát. „Ott a gyerekek számos sportágat kipróbálnak, bizonyos szempontból mindegyik fejleszti őket, és idővel kiderül, hogy ki mire, milyen sportágra alkalmas. Nem szerencsés, ha lehatárolod magad egy sportágnál. A svédek úgy számolnak, hogy 800 kezdő hokisból 18–19 éves korára kikerül egy jó jégkorongozó. Ott, ha a szülő megérzi, hogy a gyereke nem tehetséges egy adott sportra, fogja és más sportágra viszi” – mesélte.
Csíkszeredai viszonylatban az 1970-es és 1980-as években minden korosztályban volt két-két csapat. „Az 1990-es évek elején már csak két-három korosztályból tudtunk kiállítani egy jégkorongcsapatot. Az elmúlt évtizedekben a csíki hokiban nagyon nagy volt a lemorzsolódás, nagy volt a kivándorlás is. Évtizedeken keresztül azt tapasztaltuk, hogy amikor odaérünk, hogy a 18 éveseket kellene átadnunk a felnőtt csapatnak, korosztályonként a hatvanból alig maradt pár gyerek. Az elmúlt évtizedekben hokis vonalon nagy volt a játékoselszívás Magyarország felé” – vázolta a problémákat.
Györgypál komoly gondként említette a Román Jégkorongszövetség hozzáállását az utánpótlásnevelés terén.
Még szerencse, hogy megalapították az Erdélyi Jégkorong Hoki Ligát (THL), amely összefogja az erdélyi kölyökcsapatokat és meccseket szervez számukra” – tette hozzá.
A Székelyföldi Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója, Dusinszki Zoltán szerint a focit már óvodás korban el kell kezdeni. „Az első években úgyis csak az egyén és a labda közti kapcsolat alakul ki, ekkor ismerkednek meg a gyerekek a labdával, hogyan pattog, merre gurul, hogyan állítják meg, miként rúgnak bele. Aztán az idő teltével kezd kialakulni a két-három játékos közti kapcsolat, ekkor lehet már beszélni az alapszintű csapatjátékról” – mondta.
A szakmai igazgató szerint 7–8 éves korban már el kell kezdeni a versenyeztetést, a gyerekek egyre jobban megismerkednek a csapatjátékkal. „Ekkor már vannak védők és támadók a csapatban, kezd kialakulni köztük a kapcsolat. A gyerekek már próbálnak cselezni, megjelenik az egyéni technika, a passz, a két játékos közti kombináció, ezekből alakulnak ki a kapcsolatok, amik a csapattá váláshoz vezetnek” – tette hozzá. Ahogy nő a gyerek, úgy nő a csapatlétszám is, egyre több játékkapcsolat alakul ki, és egyre több szerep jelenik meg a pályán (védők, középpályások, támadók).
A labdarúgásra legalkalmasabbak a mozgékony gyerekek, akik rengeteg energiával rendelkeznek, szeretik a labdát, nem félnek tőle.
„Szembe megy vele, támadja, nem fél tőle. Mert aki fél, megijed a labdától, az egy idő után már nem megy edzésre és abbahagyja a focit. Kis korban vannak ilyen problémák, az edzésen eltalálja a labda, és annyira megijed, hogy többet nem akar focizni. Ajánlott, hogy kis korban saját korosztályában játsszon, ahol nincsenek erősebb gyerekek, akik megrúgják a labdával vagy megütik, így nem utálja meg a focit” – vázolta fel az alapokat Dusinszki.
Az akadémia szakmai igazgatója szerint a szülőknek az edzőre kell bízniuk a gyereket. „Ne próbáljanak meg futballedzők lenni, kell hagyni, hogy a segítségük nélkül bontakozzon ki. Amíg csak a gyereknek szurkolnak, biztatják, az egészséges. Akkor van gond, ha a szülő edző akar lenni, ha más gyerekéről mond véleményt, a sok bekiabálással zavarja a meccset, az edzést” – tette hozzá.
A gyerekek a foci által megtanulnak győzni és veszíteni, együttműködni a csapattársakkal, egy idő után a csapatban való gondolkodás is kialakul, „hogy nemcsak én vagyok, hanem mi vagyunk. Ezek mellett fejleszti a koordinációt, a labdaérzéket, ami a gyereknek csak javára válik. Akik időben elkezdik a focit, azok a többi sportágban is ügyesek lesznek, a szerzett készségekkel máshol is érvényesülni tudnak. Az eredményesség mindig fontos, de nem mindenáron kell elérni. Az a cél, hogy a gyerekekben kialakuljon az egészséges versenyszellem” – nyilatkozta az akadémia szakmai igazgatója.
Amióta öt-hat évvel ezelőtt elkezdődött a szakmai munka az akadémián, egyre több településen újraindult a labdarúgás. A kisebb közösségekben is elkezdtek a gyerekekkel foglalkozni, ennek köszönhetően közel 70 százalékkal nőtt a focizó gyerekek száma – tudtuk meg. „Egyre többen kezdenek arról álmodozni, hogy futballista lesz belőlük, ehhez pedig adott az infrastruktúra, ami nagyon sokat fejlődött az elmúlt időszakban, számos műfüves pálya épült Székelyföldön. És ha egy településen teret biztosítanak a mozgásnak, akkor azzal együtt fejlődik a sport is.”
Szinte minden sportág alapja az atlétika – állítja Jakab Zoltán, a Futsal Klub Székelyudvarhely edzője, aki szerint a gyerekeknél elsősorban a mozgáskoordinációs mozdulatokat kell kialakítani. Példaként elmondta, ha a csemetéknek futás közben arra kell koncentrálniuk, hogy ne essenek el, akkor még sok munka van addig, amíg a labdával megtanulnak szaladni, cselezni. A teremlabdarúgó-tréner kifejtette, az is fontos, hogy a gyerekek megtanuljanak gazdaságosan mozogni. A sportolást minél hamarabb el kell kezdeni, hogy mindezeket elsajátítsák az apróságok – közölte Jakab.
– fogalmazott.
Mivel az országban csak az élvonalbeli futsalklubokat kötelezik ifjúsági, azon belül is U19-es csapatok indítására, viszonylag későn lehet elkezdeni teremfocizni. Jakab szerint körülbelül 14 éves korban lehetne különválasztani a nagypályás focisokat és a teremlabdarúgókat. A kicsiknél úgyis mind a kettőt gyakorolják, mivel a nagypályás csapatok télen a terembe kényszerülnek. „Vidékünkön a téli hónapokban kényelmesebb bent játszani. Nem mindegy, hogy a meleg teremben vagy kint, a hidegben kell edzeni” – tette hozzá.
„Sajnos van egy féltékenység a nagypályás csapatok részéről, hogy mi elcsábítjuk tőlük a jó labdarúgókat. Sokszor hangsúlyoztam nekik, hogy ez nem így történik. A nagypályás labdarúgók sokkal jobban keresnek, mint egy teremfocis, így a fiatalok is inkább maradnak ott” – hangoztatta. Példaként felhozta a nagypályás Cristiano Ronaldót és a futsalos Ricardinhót. Szerinte a Juventus csatára legalább tízszer többet keres, mint a teremfocis Ricardinho. De elmondása szerint ilyenek az arányok a román bajnokságban is: az 1. ligás labdarúgóknak sokkal nagyobb a bérük, mint az ugyancsak élvonalbeli teremfocisoknak.
A futsalozáshoz nagyjából ugyanazok a képességek szükségesek, mint a focihoz. A kemény borítású pálya jobban igénybe veszi az ízületeket, de itt többet lehet cserélni. Ugyanakkor fokozottabb koncentrációra van szükség, hiszen kis területen gyors mozdulatokat kell végezni, gyors döntéseket kell hozni – fogalmazott Jakab.
Nagy a versengés a gyerekekért, mindegyik sportág minél előbb be szeretné kebelezni őket – véli a Székelyföldi Kézilabda Akadémia utánpótlás-nevelésének koordinátora, egyben a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub edzője, valamint az U19-es román fiú válogatott másodedzője, Sipos Lóránt.
„Tudom, mit ír a szakirodalom, mi az ajánlás, hogy a gyerek – akár lányról, akár fiúról van szó – mikor kezdje el a kézilabda alapjainak megismerését, elsajátítását. Akárcsak a többi sportágnál, itt is az a megállapítás, hogy minél korábban.
– fejtette ki a szakember.
Ez nem azt jelenti, hogy a nagyon fiatalokat elküldené a foglalkozásokról. „Nyolc-tizenkét esztendős korban mindegy, mit csinál, csak mozogjon. Maga a rendszer is rossz, nem nekünk kellene toborzókat tartanunk és meggyőznünk a szülőket, gyerekeket, hogy ez a megfelelő sportág számukra. Egy jó oktatási rendszerben a testnevelő tanár ajánlja a diákoknak, hogy ki mit válasszon” – tette hozzá Sipos.
Az edző úgy látja, a gyerekeknek előbb szaladni, ugrani, esni kellene megtanulniuk, csak azt követően ellátogatni a kéziedzésekre. Továbbá eloszlatta azt a tévhitet, miszerint csak magas fiatalokra fókuszálnak. „Tizenkét éves kortól jó, ha elkezdik a foglalkozásokat, máskülönben nagyon nehezen tudják behozni a lemaradást. Elsődleges a jó labdaérzék, aztán az ügyesség, valamint hogy a közösségben jól érezzék magukat. Ennyi elég az első lépéshez. A versenyszerű kézilabdázásnak 15–16 évesen kell nekivágniuk” – ez a szakember receptje dióhéjban.
A szülőknek ő is azt ajánlja, az edzéseken mindenképp bízzák rá a gyereket a trénerre, ne próbáljanak ők edzősködni – sőt semmi keresnivalójuk az edzőteremben. Ezzel szemben a meccseken legyenek mindig a fiuk, lányuk mellett, mert a gyereknek fontos, hogy a szülő eljöjjön a találkozóra, megnézze, gratuláljon neki.
Soós Tibor Zsolt korábban a Maros KK korosztályos csapatait irányította, jelenleg a Marosvásárhelyi VSK kosárlabda szakosztályának ifjúsági és gyerekközpontját vezeti. Edzőként a klub 2008-as születésű gyerekekből álló csapatával foglalkozik.
A 34 éves szakvezető elmondása szerint a gyerekek egészségének megőrzése érdekében különösen fontos, hogy sportoljanak és kosárlabdázzanak, hiszen ezáltal erőnlétileg és szellemileg is fejlődnek. A kosárlabdázás előnyei közül kiemelte, hogy ebben a sportágban minden izomcsoportot lehet fejleszteni. Továbbá a nevelés szempontjából is lényeges, hogy a gyerekek elsajátítsanak valamilyen sportágat, hiszen ha öt-hat éves koruktól bekerülnek egy csapatba, később könnyeben tudnak beilleszkedni bármilyen közösségbe.
Vannak olyan gyerekek, akik már ötéves koruktól járnak kosarazni, de náluk ez akkor még csak játék formájában nyilvánul meg. Inkább azt ajánljuk a szülőknek, hogy amikor elkezdik az iskolát, első vagy második osztálytól hozzák a gyerekeket kosárlabdaedzésekre” – közölte Soós Tibor Zsolt. Hozzátette, a legkisebb csoportok, a hat-hét éves gyerekek heti két alkalommal egy-egy órát edzenek, a tízévesek heti háromszor gyakorolnak másfél órát. Természetesen a nagyobb korosztályoknál nő az edzések száma.
Elárulta, az ifjúsági, U15-ös korosztályon túl lehet arról beszélni, hogy melyik gyerek tehetséges ebben a sportágban és kosaras válhat-e belőle, mert addig csak ismerkednek a kosárlabdával. „Az viszont már kisebb korban is megfigyelhető, hogy kinek van hajlama rá és kinek nincs. Például vannak olyan játékosok, akik nagyon ügyesek 10 évesen és utána elvesztődnek, de van, aki később, 13, 14 éves korában fejlődik ki. Manapság 15 éves korig nagyon sokan kosárlabdáznak, de utána sokan abbahagyják, és maradnak azok, akiket igazán érdekel a kosárlabda és jövőt terveznek ebben a sportágban.”
A játékosok fejlődése szempontjából fontos, hogy részt vesznek a hazai szakszövetség által szervezett különböző korosztályos bajnokságokban. A szakvezető ismertette, hogy az U12-es korosztályig évente egy bajnoki döntő tornán vesznek részt a csapatok, míg a nagyobb korosztályokban, egészen az U20-ig hetente, kéthetente vagy havonta rendeznek bajnoki tornákat, fordulókat.
Végezetül Soós Tibor Zsolt elmondta, a szülőknek azt tanácsolja, hogy amennyiben lehetőségük van rá, mindenképpen vigyék el a gyereket sportolni, mert olyan világban élünk, amiben a gyerekek nagyon nagy arányban a számítógépezésen és a telefonozáson kívül máshoz nem nagyon értenek. Az iskola mellett nincs személyes kapcsolat más gyerekekkel, hanem ahogy adódik egy kis szabad idejük, a számítógépen játszanak.
A sport pozitív hatását már számos kutatás bizonyította, ezért nagyon fontos lenne, hogy minden gyermek minél hamarabb elkezdjen sportolni, hiszen ez nemcsak fizikailag, hanem szellemileg és lelkileg is pozitívan fejleszti majd őt – mondta Karikás Emőke sportpszichológus. A csíkszeredai szakember szerint 4–5 évesen inkább az egyéni sportágak ajánlottak, mint például úszás, atlétika, torna, a csapatsportokat néhány évvel később, körülbelül 7–8 éves korban érdemes elkezdeni.
Megfelelő edzői (és szülői) irányítással, különös hangsúlyt fektetve a kommunikációra, megtanulják a gyermekek, hogyan kell csapatban dolgozni. Egymásra figyelnek, minden posztnak megvan a feladata, amit teljesíteni kell, hogy a csapat elérje célját, a tudat pedig, hogy ebből kivették részüket, nagy büszkeséggel tölti majd el őket. Megtanulnak felelősséget vállalni önmagukért és csapattársaikért, megfontoltan hoznak döntéseket. Nem elhanyagolható a csapaszellem sem, hiszen a valahová tartozás érzése felemelő. Ugyanakkor nem minden gyermek egyforma. Vannak, akik jobban teljesítenek és jobban érzik magukat egyéni sportágakban. A legfontosabb, hogy a gyermek sportoljon és szeresse azt, amit csinál” – emelte ki a sportpszichológus.