Csinszka-önarckép partiumi színpadokon – Ady Endre múzsájának alakját Mészáros Ibolya debreceni színművésznő idézte meg

Ady Endre születésének 141. és halálának közelgő 100. évfordulója alkalmából a költő múzsája, felesége, Csinszka levelei, naplóbejegyzései alapján összeállított, a Borostyán Produkciós Iroda és a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezte előadást láthatott a partiumi közönség.

Ahogy azt már néhány éve megszokhattuk, a Borostyán Produkciós Iroda és a Partiumi Magyar Művelődési Céh ismét igazi irodalmi csemegével örvendeztette meg élményt váró közönségét Nagyváradon és Debrecenben is: Ady Endre születésének 141. és halálának közelgő 100. évfordulója táján olyan sajátos Csinszka-önarcképpel, amelynek igazi főszereplője a költő.

Természetesen – mondhatnám, hiszen hiába is telt el Ady halála óta majdnem száz esztendő, a legnagyobb irodalmi teljesítmények peremén konokul kerengő pletykaéhség mai napig megtalálni vél egy-egy barát, szomszéd, szemtanú leszármazottját, aki akár eskü alatt is képes volna vallani olyasmit, aminek igazára felmenői esküdtek, s ami elindít egy újabb szenzációhullámot. Csinszka alakja egyébként is különösen érdekes a magánéleti csámcsognivalókat az alkotások elé és fölé helyezők számára: az egyértelmű rajongók és az ugyanilyen határozottsággal elutasítók körében a legkülönfélébben árnyalt viszonyulásokkal találkozhatunk.

Köztudott, hogy kettejük kapcsolatát Boncza Bertuka kezdte, az alig tizenhat évesen Svájcból írott levelével, de csak azután lett teljes értékű felnőtt viszony, jelesül házasság, amikor Ady vette át az irányítást, műveinek egész sorával avatva – immár Csinszka néven – asszonyát halhatatlan, utolsó múzsájává.

Mészáros Ibolya fiatal debreceni színművésznő vállalkozott arra, hogy az ismert levelekből és a könyvalakban is megjelentetett naplóbejegyzésekből összeállítja annak a nyolc évnek a történetét, amelyben Ady és Bertuka közösen szerepeltek.

Önarcképet mutat be a nézőknek, olyan pontos énrajzot, amilyenek a legnagyobb művészeknek, például Leonardo da Vincinek, Rembrandtnak vagy Van Goghnak az önarcképei.

Kellékül egy multifunkcionális fekete lebernyeget használ, ami egyformán jelképezi Török nagymamát az elején, a végén pedig önmagát, a halott költő özvegyét. Az, hogy naplójának a Vallomás a csodáról címet adta Csinszka, nem véletlen, hisz nem emlegeti ugyan sokszor a neki írott verseket, de valószínűleg kedvencei közé tartozott a tömörségében csodálatos Vallomás a szerelemről, amit Ady A halottak élén címen 1918-ban megjelent kötete szerelmes verseket tartalmazó ciklusának címévé is avatott. Érthetetlenül ritkán emlegetett ez a „csoda”: „Hetedhét országban / Nem találtam mását,/ Szeretem szép, beteg, / Csengő kacagását, / De nagyon szeretem. // Szeretem, hogy elbujt / Erős, nagy voltomban, / Szeretem hibáit / Jóságánál jobban, / De nagyon szeretem. // Szeretem fölséges / Voltomat e nászban / S fényes biztonságom / Valakiben, másban, / De nagyon szeretem.”

A végig feszített ritmusú, mélyen őszinte játékban elsősorban a költő fenti szavait ismétli meg, transzponálja prózai vallomásává Csinszka, de Mészáros Ibolya is

mellőz minden irodalomtörténeti közhelyet, össze- és kikacsintások nélkül suhan át a családi furcsaságok fölött, néhány mondatban viszont megható portrét rajzol Török nagymamáról.

Egyértelművé teszi, hogy az élet megpróbáltatásai miatt magára erőltetett védőpáncél alól csak akkor engedi előbújni az unokája iránti szeretetét, amikor a kislány már elalszik, nehogy őt is úgy kelljen majd elveszítenie, mint a gyermekágyi lázba belehaló leányát.

Az előadás nem részletezte a házasságkötésük körüli, ma már szintén irodalomtörténeti pletykává „nemesült” huzavonákat sem, viszont hangsúlyozta a csucsai kastély lábánál a front felé és a front felől futó vonatszerelvények láttán Ady feltámadt fájdalmát: betegsége miatt nem sorozhatták be, ami talán még érzékenyebbé tette a költőt a tragédia felé rohanás átérzésére. Nem véletlen tehát, hogy az előadás zárszava egyben az Ady halála után, 1923-ban kiadott verskötetét befejező Üdvözlet a győzőnek utolsó szakasza, Csinszka pedig úgy mondja el ezt a négy sort, hogy a végén eldobja kezéből a tépett kis zászlódarabot: „Mi voltunk a földnek bolondja, / Elhasznált szegény magyarok, / És most jöjjetek, győztesek: / Üdvözlet a győzőnek.” Az egy órát tartó monológnak az elmondottakon kívül az is jelentős fegyverténye, hogy Mészáros Ibolya és Csinszka tökéletesen egybehangolódott, ahogy az Ady szavai is észrevétlenül olvadtak bele felesége szövegeibe.