Antiszemitizmussal, a zsidók szabotálásával vádolja Klaus Johannist Ilan Laufer miniszteri kinevezése megtagadása miatt

Krónika 2018. november 20., 22:47

Antiszemitizmussal vádolja Ilan Laufer üzletember-politikus Klaus Johannis román államfőt amiatt, hogy visszautasította a fejlesztési miniszterré történő kinevezését. Laufer német származását is felrója az államelnöknek.

Ilan Laufer

A 35 éves Laufer – aki a Mihai Tudose vezette balliberális kabinetben az üzleti környezetért felelős tárcát irányította – kedden este a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában rögtönzött sajtótájékoztatóján súlyos vádakkal illette az elnököt.

Antiszemita cselekedetnek nevezte, hogy Johannis megtagadta a kinevezését, egyúttal azzal vádolta az államfőt, hogy korábban is voltak a „zsidókat szabotáló megnyilvánulásai”.

Ilan Laufer közölte, feljelentést tesz az államelnök ellen az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD), ugyanakkor felkéri az Egyesült Államok zsidó közösségét, hogy vonja vissza a Johannisnak odaítélt kitüntetést. A politikus szerint Johannis ezzel is a Románia és Izrael közötti, Liviu Dragnea PSD-elnök által szorgalmazott közeledést akarja szabotálni. Laufer az államfő állítólagos antiszemitizmusnak bizonyítékát látja abban, hogy Johannis „Angela Merkel német kancellárnak tett ígéretéhez híven” megakadályozta Románia izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetését, amit – az Egyesült Államok példájára hivatkozva  Liviu Dragnea kezdeményezett.

„Fontos adalék, hogy Johannis német nemzetiségű és minden szempontból gyanús kapcsolatot ápol a Romániai Németek Demokrata Fórumával, egy náci szervezet örökösével, amelyet törvényen kívül helyezett a második világháború után megkötött párizsi békeszerződés” – idézte az MTI Laufert. Hozzátette: nemcsak Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor „adott el zsidókat” (pénzért engedélyezte kivándorlásukat), szerinte most már bebizonyosodott, hogy Klaus Johannis elnök is „eladott egy román zsidót, bár nem tudja, kinek és mennyiért”. Laufer végezetül azzal is megvádolta az államfőt, hogy bűnvádi eljárást „indíttat” ellene.

Különben a CNCD októberben már tárgyalt egy hasonló tematikájú ügyet: akkor megbírságolta Darius Vâlcovot, a kormányfő tanácsadóját, és megrótta Liviu Pop szociáldemokrata szenátort, amiért náci szervezetnek minősítették a korábban éppen Johannis által irányított Romániai Németek Demokrata Fórumát (FDGR). A két politikus arra hivatkozott, hogy a kisebbségvédelmi szervezet pert indított annak az egykori Romániai Német Népcsoport nevű szervezetnek a vagyonáért, melyet a II. világháború után náci szervezetté nyilvánítottak.

A PSD végrehajtó bizottsága hétfőn döntött arról, hogy nyolc minisztert lecserélnek Viorica Dăncilă 28 tagú kabinetjében. Johannis beiktatott hat minisztert, de nem hagyta jóvá Lia Olguța Vasilescu kinevezését a közlekedési tárca és Ilan Laufer kinevezését a regionális fejlesztési miniszteri posztra. Az államfő nem részletezte, mit kifogásol a két jelöltnél, csak alkalmatlannak nevezte őket. Johannis lépésée nyomán a PSD úgy döntött, hogy miniszterelnök-helyettesi posztra jelöli Vasilescut, közlekedési miniszternek pedig Mircea Drăghici képviselőt, a PSD pénztárosát jelöli.