Balogh Levente 2018. november 20., 19:38

Határokon átívelő uszítás

A politikus a hétvégén azzal próbálta felhívni magára és törpepártjára a figyelmet, hogy megvádolta a budapesti hatóságokat: eltiltották a magyarországi román közösség központjának számító Gyulán megrendezett centenáriumi témájú ünnepségről a román nemzetiségű magyarországi tanárokat.

Az már régóta nyilvánvaló, hogy a Traian Băsescu volt államfő, illetve hívei által összegründolt politikai alakulat egyéb, érdemi ötlet híján a magyargyűlöletet hivatalos doktrínaként művelő Nagy-Románia Párt nyomdokaiba kíván lépni. Ám Eugen Tomac most túl messzire ment. Az érintettek képviselői – az országos román kisebbségi önkormányzat vezetője, valamint a gyulai román gimnázium igazgatója – ugyanis lapunknak nyilatkozva határozottan cáfolták a bukaresti politikus vádjait.

Persze lehet azzal vádaskodni, hogy a magyarországi román illetékesek féltik a pozíciójukat, ezért nem erősítették meg a bukaresti politikus kijelentéseit. Csakhogy a saját, romániai magyar példánk alapján – annak az ódiumát is vállalva, hogy egyes olvasók túl naivnak neveznek – nehezen tudjuk elképzelni, hogy egy ilyen súlyú ügyben az érintettek ne erősítenének meg ekkora horderejű vádakat.

Az közismert, hogy a magyar külügy néhány évvel ezelőtt megtiltotta a magyar diplomáciai képviseletek személyzetének a részvételt december elsején a román diplomáciai szervek által adott fogadásokon. Mindez ugyan nem feltétlenül a jószomszédi kapcsolatok bizonyítéka, de azért tegyük a szívünkre a kezünket: nem igazán nevezhető gusztusosnak az az elvárás, hogy az ártatlanul elítélt kivégzett családtagjai koccintsanak a hóhér születésnapján.

Egészen más a helyzet a magyarországi román közösség tagjaival. Persze az sem teljesen nevezhető korrektnek, hogy egy bukaresti intézet azzal a címmel szervez Magyarországon konferenciát, hogyan „szabadította fel” a román hadsereg Budapestet a bolsevikok alól – mert hát egy felszabadító hadsereg ismérvei közé az is hozzátartozik, hogy nem folytat rablóhadjáratot, nem fosztogat pofátlanul a „felszabadított” városban, és nem foglalja el az ország jelentős részét. Az azonban szíve joga a bukaresti kormánynak, hogy a magyarországi románok identitásának megőrzésében fontos szerepet játszó személyeket – többek között pedagógusokat – tüntessen ki. Elvégre Budapest is hasonló gyakorlatot folytat erdélyi magyar személyiségek vonatkozásában.

Jómagam történetesen éppen a múlt héten jártam Gyulán, ahol – annak ellenére, hogy a város lakosságának a 2011-es népszámlálás szerint mindössze 3,1 százaléka vallotta magát románnak – román gimnázium és román ortodox püspöki székhely működik. Bár a kétnyelvűségnek már csak a románok alacsony számaránya miatt sem találtuk sok jelét, számos vendéglő étlapja román nyelven is ajánlotta az ott kapható fogásokat, és ami fontosabb: az önkormányzat által üzemeltetett parkolóautomaták is magyar, illetve román nyelven tudatják a szükséges információkat. Erre persze mondható az, hogy a városba látogató román turisták miatt van így. De akkor mi a helyzet Nagyváradon, ahol a magyarok száma több mint kétszer akkora, mint az összes magyarországi románé, és a legtöbb turista Magyarországról érkezik, mégsem tartotta fontosnak az önkormányzat magyar feliratokkal ellátni az automatákat? Gyulai szállásadóm elmondta: a kisvárosban a török alóli felszabadulást követően három közösség – a magyar, a román és a német – élt viszonylagos békében, mindenki a saját templomában imádkozott, és a napi kapcsolatokban nem igazán volt tetten érhető konfliktus.

Bár ez a mai magyar–román államközi viszonyról nem mondható el, az erdélyi magyar közösség elleni jogfosztó lépések miatti feszültség ellenére a két ország kormánya közt most bizonyos ügyekben mintha közeledés lenne tapasztalható. Nagyon nem hiányzik, hogy a soviniszta uszítók miatt a helyzet normalizálásának még az esélye is lenullázódjék.