„Huncut” visszaállamosítás – veszélyes precedenst teremthet az ozsdolai közbirtokosság ellen indított eljárás

Bíró Blanka 2018. november 20., 18:46

Szemet vetett a bukaresti pénzügyminisztérium az ozsdolai közbirtokosság 2900 hektár erdejére, amelyet 16 éve visszaszolgáltattak a háromszékieknek. Az ügy sokak szerint rendkívül veszélyes precedenst teremthet a visszaállamosításra.

Az ozsdolaiak attól tartanak, hogy a bíróság az állam javára dönt, holott minden dokumentum bizonyítja, hogy jogosan igényelték vissza az erdőket Fotó: Asociatialaros.ro

Visszaállamosítástól tartanak az ozsdolai közbirtokosság képviselői, akik nem értik, hogy a román állam nevében eljáró pénzügyminisztérium miért nyújtott be keresetet a 2900 hektár erdő tulajdonjogát rögzítő birtoklevél érvénytelenítése érdekében.

Az ozsdolaiak ügyvédet fogadtak, ám értetlenül állnak a helyzet előtt, hiszen a tulajdonukat már 16 éve visszaszolgáltatták.

Pál István, a tulajdonosi társulás elnöke a Krónikának elmondta, már csak a Jóistenben bíznak – tartanak tőle, hogy a bíróság az állam javára dönt, holott minden dokumentum bizonyítja, hogy jogosan igényelték vissza az erdőket.

A közbirtokosság egyébként évekig szélmalomharcot folytatott, hogy visszaperelje azt a további 2000 hektár erdőt, amely az 1968-as megyésítéskor Vrancea megyéhez került, és végül a moldvaiaknak osztották vissza. Még most is további 33 hektárért pereskednek – ebben a bírósági eljárásban éppen kedden tartottak tárgyalást a kézdivásárhelyi bíróságon.

Pál István elmondta, a bukaresti pénzügyminisztérium által indított perben még ki sem tűzték a tárgyalást, ám aggódnak, hiszen már 2000 hektárt elveszítettek, és most a visszakapott 2900 hektárra is szemet vetett az állam.

Rendkívül veszélyes precedenst teremthet ez az ügy, hiszen Háromszéken több tízezer, Székelyföldön több mint százezer ember érintett a közbirtokosságok működésében. Egyértelmű huncutság, amit a román állam el akar követni: ez nem jogi kérdés, hanem a láthatatlan erők politikai akaratát próbálják érvényesíteni”

– fogalmazott lapunknak a periratot jól ismerő Tamás Sándor.

A Kovászna Megyei Tanács elnöke hangsúlyozta, a közbirtokosság ügyvédet fogadott, ám politikai téren is próbálnak segíteni, hiszen „ez nagyon veszélyes játék”. A háromszéki közgyűlés elnöke rámutatott, a pénzügyminisztérium arra hivatkozva akarja érvényteleníteni a birtoklevelet, hogy a román állam az 1921-es földreform végrehajtása során, 1923-1924-ben kártérítés ellenében kisajátította az ozsdolai erdőket. Csakhogy a közbirtokosság a két világháború között pert indított a kisajátítás ellen, és 1934-ben a brassói táblabíróság nekik adott igazat, elismerve, hogy kevés volt az összeg, amit a román állam kártérítésként felajánlott. Az erdőket az állam Ozsdola község javára próbálta kisajátítani, ám

a terület soha nem került be a község vagyonleltárába, a telekkönyvbe sem vezették be a község vagy az állam tulajdonjogát: csak a közbirtokosság szerepelt tulajdonosként.

Tamás Sándor rámutatott, 1948-ban a közbirtokosságtól vették el az erdőket, sőt a Roman városában működő erdészeti kutatóközpont levéltárában megtalálták az állami erdők kezelésére 1951-ben készített, első üzemterveket, és azokban is az áll, hogy az ozsdolai erdőket a közbirtokosságtól vették el.

„Egyértelmű, hogy huncutsággal próbálkoznak. Az állam kiragad egy neki kedvező periódust, és arra hivatkozik, de a történetet egészében kell látni: kétségtelen, hogy ki akarták sajátítani az ozsdolai erdőket, de az eljárást nem vitték végig, a telekkönyvben csak a közbirtokosság szerepel tulajdonosként” – szögezte le a háromszéki közgyűlés elnöke. Hozzátette,

az ozsdolai közbirtokosság az egyik legnagyobb: jól működik, 986 tagjának biztosít tűzifát és pénzosztalékot, ami megélhetés-kiegészítést jelent számukra.

Különben megfigyelők szerint az ozsdolai közbirtokossággal szemben kezdeményezett eljárás kísértetiesen hasonlít a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének, valamint a Maros megyei Bánffy-erdők visszaállamosítására. Nem véletlen, hogy az ügy Budapesten is aggodalmat keltett, és a közbirtokosságok kérdése terítékre került a magyar kormány múlt szerdai ülésén. Lapunk úgy tudja, az Orbán-kabinet illetékesei a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) múlt pénteki ülésének alkalmával arról biztosították az erdélyi magyar politikai alakulatokat, hogy a magyar hatóságok minden támogatást megadnak az ozsdolai közbirtokosság vagyona újraállamosításának megakadályozása érdekében.