Leplezett magyar múlt Gyulafehérváron – Marton József teológiai tanár a kereszténység erdélyi bölcsőjének meghasonlásairól

A centenáriumi ünnepségekre történő lázas készülődésben a többség nem kíváncsi az egymásnak ellentmondó román és magyar történetírás tényeire. Gyulafehérvár történelmi örökségének jó ismerőjével, Marton József teológussal virtuális sétát tettünk az erdél

– A román centenáriumra készülődő Gyulafehérváron alig hallani magyar szót. Mennyire nehéz az egykori fejedelmi városban magyarnak lenni?

– Gyulafehérváron ma nincs az a feszültség románok és magyarok között, mint például Marosvásárhelyen vagy Szatmárnémetiben. A helyi magyarság számaránya miatt már nem irritálja a románságot. A polgármesteri hivatal magyarul is megjelentetett monográfiát és egyéb brosúrát a városról. A román polgármesterrel jó a kapcsolatunk, gesztusértékű, hogy nagypénteken kísérőjével rendszerint megjelenik a székesegyházban, és szép virágcsokrot helyez el a szent sírnál.

– Milyen út vezetett odáig, hogy Gyulafehérváron elenyészővé vált a magyar kisebbség?

– 1910-ben a város körülbelül 8–10 ezer lakost számlált, melynek mintegy fele volt magyar, de ebbe beletartozott a jelentős lélekszámú zsidó közösség is.

Az impériumváltás után elkezdődött a lakosság nemzetiségi összetételének az átrendeződése, de a folyamat még évtizedekig nem volt erőteljes. A magyarság szempontjából Gyulafehérvár összeomlása 1968-ban kezdődött el.

A gyors iparosítás miatt a környező román falvakból tömegesen telepedtek be az emberek, a város lakossága 60–70 ezerre duzzadt. Ma hozzávetőleg 1500 magyar él a megyeszékhelyen, fele katolikus, fele pedig református.

– A hivatalos román történelemszemlélet Gyulafehérvár római eredetét hangsúlyozza. Mi maradt fenn ebből a korból?

– Az Apulum vár 110 után római katonai castrumnak készült, és egyben a vidék katonai központja volt. A vár 271-ig állt római fennhatóság alatt, amikor a római légiók elhagyták Erdélyt. Az egy évtizeddel ezelőtti ásatáskor a katonai centrum helyén latin feliratokat találtak, ami a katonai vezetés hivatalos nyelvéről árulkodik, de a különféle nációjú közkatonák a hétköznapi görög nyelvet (koiné) beszélték, és a napistent tisztelték – ezekről is kerültek elő régészeti bizonyítékok.

– A magyarság 10. századi megjelenéséig régészetileg mi maradt fenn a vár területén?

– Miután a rómaiak elhagyták a castrumot, a vándornépek (vizigótok, korai gepidák, hunok, gepidák, avarok) nem vették igénybe.

A 9. századi bolgár telepesek foglalják el az egykori Apulum régi római elődjét, amit Belgrádnak (Fehér vár) neveznek. Tőlük a 920-as években a gyulák törzse vette birtokba akkor Erdély egyetlen kővárát, és tette meg a régió központjává.

– Régészeti leletekkel mennyire bizonyítható a gyulák jelenléte?

– A gyulák sírját 1990 után a váron kívül, az ún. királykút mellett egy román történészcsoport tárta fel. Az egyik román régész a helyszínen számolt be a teológiai tanároknak arról, hogy a kutatás során keresztény jelképeket is találtak, és a sírok hasonlítanak az 1940-es években Kolozsváron a Zápolyai utcában feltárt sírokhoz. A gyulafehérvári honfoglalás kori sírok igen értékes leletek, de tudományos feldolgozásuk még várat magára. A sírokból előkerült keresztény jelképek bizonyítják, hogy Zombor Gyula 952–953-ban keresztelkedett meg Konstantinápolyban, ahonnan Hierotheosz püspökkel és kíséretével tért haza. Gyakorlatilag ezzel vette kezdetét a keresztény missziózás Gyulafehérváron, s ezt tiszteletben tartva Szent István királyunk 1009-ben megalapította az erdélyi latin püspökséget.

– Mennyire volt megkülönböztetett szerepe a gyulafehérvári püspökségnek?

– Az erdélyi püspökség korabeli megnevezése azért egyedülálló, mert nem a városról, hanem a vidékről kapta a nevét. Bizonyára azért, mert a Bizáncból érkező Hierotheosz már elkezdte szervezni a missziós püspökséget, és keleti szokás szerint a vidék nevét kapta, amit a latin hierarchia megszervezésekor Szent István királyunk nem változtatott meg.

Az erdélyi püspökség 923 évig maradt fenn névváltoztatás nélkül: 1932-ben román állami követelések miatt keresztelték át gyulafehérvári püspökségre.

– A vár milyen fontosabb átalakításokon esett át a Magyar Királyság idején?

– A középkorban és a fejedelmi korban is folyamatosan gondozták és erősítették. Ebben nagy szerepet játszott Bethlen Gábor, aki a szászok adójából a délnyugati részen hatalmas bástyaerődöt (ún. szászok bástyája) építtetett. A középkori vár a 17. század végén került Habsburg-uralom alá, és 1714-ben kezdték el építeni a mai Vauban-stílusú várat. Az alapkőletételkor III. Károly királyról Károlyfehérvárnak nevezték el. Ez a név megmaradt 1918-ig, amikor visszanyerte a középkori latin nevét: Alba Iulia, illetve magyarul: Gyulafehérvár.

– Amit a többségi lakosság ősi római és dák városnak tart. Van-e arról feljegyzés, hogy mikor jelentek meg a románok Gyulafehérváron?

– Az első román szerzetesekről a 16. században vannak adataink. A váron kívüli ortodox kolostorban éltek, közöttük volt felszentelt püspök is. Ezt a kolostort az osztrákok bontották le a mai vár építésekor. Ismerjük azokat a fejedelmi intézkedéseket, amelyek kötelezték a szerzeteseket, hogy az ószláv helyett román anyanyelvükön végezzék a liturgiát. Fejedelmi támogatással 1648-ban megjelenik a teljes Újszövetség román fordítása, ami a román szellemi élet történetében korszakalkotó munkának tekinthető. Hasonlóképpen fontos esemény a román kulturális felemelkedés szempontjából, hogy

1698-ban Gyulafehérváron megalakult a görögkatolikus egyház. A sors iróniája, hogy 250 évvel később, 1948-ban szintén Gyulafehérváron mondják ki a görögkatolikus egyház beolvadását az ortodox egyházba.

– Az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat létrejöttében a görögkatolikus egyháznak fontos szerepe volt. Mennyire hangsúlyozzák ezt hivatalosan?

– 1918. december elsején Iuliu Hossu görögkatolikus püspök olvasta fel a proklamációt. Amikor 1968-ban az ötvenéves évfordulót ünnepelték, Iuliu Hossu a Căldăruşani ortodox kolostorban élt házi őrizetben. A szervezők azt akarták, hogy a jubileumon ismét ő olvassa fel a nyilatkozatot, de Hossu (in petto bíboros) csak úgy vállalkozott erre, ha abban a minőségében teheti meg, mint 1918-ban. Mivel a görögkatolikus egyházat megszűntnek tekintették, a kommunista ünneplők ezt visszautasították, és a történelmi iratokban Vasile Goldiş nevével másították meg az igazságot.

– A vár legtöbb épülete magyar és osztrák múltra emlékeztet. Az ásatások során felszínre került leletekkel hogyan bánik az utókor?

– Érződik az alkalmazkodási kényszer. A mostani székesegyház előtt épült korábbi templom alapjainak feltárásakor rengeteg csontot találtak, amit rögtön megszentelt Andrei Andreicuţ ortodox püspök, mert úgy tartotta, hogy azok ortodox románok csontjai. Holott nyilván az 1277 februárjában a szászok elől a gyulafehérvári várba menekült és ott lekaszabolt magyarok tömegsírjáról van szó.

Annak is tanúja voltam, amint középkori házak megmaradt alapjait buldózerrel összetörték és eltüntették.

De nemcsak a régészeti leletek feldolgozásával adós a mai hatalom, hanem a várbeli épületek tulajdonjogának rendezésével is. A hadsereg által birtokolt épületek – a tulajdonjog tisztázatlansága miatt – üresen és omladozó állapotban állnak. Ha ezeknek az épületeknek megtalálnák a funkcióját, hasznos létesítmények lennének a várban.

– A római katolikus egyháztól rengeteg épületet elkobozott a kommunista hatalom, a legismertebb ezek közül a Batthyáneum könyvtár, amelyet a rendszerváltás óta igényelnek vissza...

– Sőt jóval korábbról! A Batthyáneum törvénytelen kisajátítása 1941-ben kezdődött el, és 1949-ben erőszak alkalmazásával meg is történt – törvény nélkül. Márton Áron püspök börtönből való szabadulása után húsz évig perelte a román államot, de sikertelenül, mert menet közben a kormányzat olyan törvényeket bocsátott ki, amelyek jogi alapot biztosítottak az elvétel igazolására. A történelem fintora, hogy újabb próbálkozásainkra a rendszerváltás után is elutasításra találtunk.