Információs hadviselés – az elemző szerint a SRI a politikai elit lecserélésére törekszik

Pataky István 2018. november 15., 10:20

Barabás T. János Románia-szakértő szerint titkos­szolgálati eszközökkel gyűjtötték a Liviu Dragnea PSD-elnökhöz kötődő Teleormanleaks-botrányt kirobbantó adatokat. Az elemző lapunknak elmondta, Klaus Johannis államfő tábora azzal a céllal támadja a balliberális kormányt, hogy lehetőleg még idén, az Európai Unió elnökségének &

Fotó: Pixabay.com

Információs hadviselés zajlik a román belpolitikában – jelentette ki lapunknak Barabás T. János, a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet kolozsvári származású vezető kutatója.

A szakértőt annak kapcsán kérdeztük, hogy a Rise Project oknyomozó portál nemrég „ismeretlen látogatótól” egy bőröndöt kapott elektronikus adathordozókkal, dokumentumokkal, amelyek a Tel­Drum cég vezetőinek számítógépeiről és okostelefonjaiból származó információkat tartalmaznak.

Mint ismert, a Teleorman megyei vállalkozás Liviu Dragneának, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének és családjának, valamint a kormányzó alakulat vezetőinek tulajdonában van, és útépítő, agrár-, ingatlan- és kereskedelmi vállalkozásai vannak az ország déli megyéiben állami, valamint uniós pénzekből.

A Rise Projectnek átadott bőrönd dokumentumaiból egyebek mellett kiderül, hogy a cég vezetői többek között ügyészt korrumpáltak, s a piaci ár felett végeztek el közbeszerzéseken elnyert munkákat.

Az elemző arra emlékeztetett, hogy a Teleormanleaks-botrány kipattanásával egy időben a Román Hírszerző Szolgálathoz (SRI) közel álló Klaus Johannis államfő bűnözőnek nevezte Dragneát, a titkosszolgálatot képviselő politikusnak tekintett Dacian Cioloș volt kormányfő, a parlamenten kívüli, tíz-tizenkét százalékos támogatottságnak örvendő Együtt Romániáért párt elnöke pedig a régi kompromittált pártok (a PSD és a PNL) ellen szólalt fel, valamint az Emmanuel Macron francia államfő által fémjelzett „új európai politika” mellett érvelt.

Dragnea egyébként tagadja a vádakat, s egy Johannis elleni, „hazaárulást bizonyító adatokat tartalmazó bőrönddel” fenyegetőzik.

„A kormány által képviselt dél-romániai vállalkozók és a Johannis által fémjelzett SRI-közeli üzleti-politikai csoportok küzdenek a hatalomért, fő eszköznek a médiamanipulálást, az információs támadásokat használják. A Teleormanleaks-botrányt kirobbantó adatokat titkos­szolgálati eszközökkel gyűjtötték, tehát Johannis tábora támad azzal a céllal, hogy lehetőleg még az idén, az Európai Unió elnökségének átvétele előtt megbuktassák a kormányt. Amit viszont a kormányzat parlamenti többsége és a bűnüldözés alábbhagyása miatt csak nagyobb utcai megmozdulásokkal és a kulisszák mögötti nyomásgyakorlással tudnának elérni” – fogalmazott lapunknak a Románia-szakértő.

Barabás T. János úgy véli, a SRI a román politikai elit lecserélését akarja elérni, amiben használni fogják a magyar kártyát, így Magyarország jelentős információs támadásokra számíthat Romániából.