Balogh Levente 2018. november 09., 18:40

Bántott hús

Románia azonban más világ: itt akad olyan politikus, aki megpróbál botrányt és magyar–román konfliktust gerjeszteni abból, hogy egy marosvásárhelyi színház egyik plakátján egy Románia alakú sertéstarja sül éppen egy grillezőrácson.

A 3G Színházról van szó, amely Székely Csaba Vitéz Mihály című darabjához készíttette az egyrészt vicces, másrészt metaforikusnak szánt töltettel is rendelkező plakátot.

Amely azonnal kiverte a biztosítékot a kis magyarellenes uszításra mindig kapható Marius Paşcanban, az egyetlen politikai doktrínaként jelenleg a primitív sovinizmust futtató Népi Mozgalom Párt képviselőjében. A politikus szemforgató, felháborodott bejegyzésben ostorozza a plakátot, amely szerinte éppen a centenárium évében gúnyolódik Romániával, hiszen nem jelenthet mást, mint azt, hogy a Románia alakú flekken a magyar irredentizmus parazsán sül. A darab amúgy valóban kényes témát boncolgat, hiszen a románok által első „országegyesítőnek” vizionált Mihály havasalföldi vajdáról szól, a szerző pedig egy néhány évvel ezelőtti interjúban arról beszélt: a Mihály-mítosz ebben a darabban porig van rombolva, de ad helyette valami mást, ami szerinte sokkal érdekesebb: egy embert, aki küzd, és néha nyer, néha pedig veszít.

Talán nem vagyunk nagyon előítéletesek, ha feltételezzük: Paşcan képviselő erről nem sokat tud, csak tette a dolgát, az egyetlent, amihez ért, és amiért gazdái tartják: hergelt egy sort a magyarok ellen.

Pedig nem a magyar projekt az egyetlen, amely hasonló, gasztronómiai tematikában „dolgozza fel” Románia térképét. Egy Adrian Cioroianu történész, volt külügyminiszter által szerkesztett tanulmánykötet – amelyet valóban kimondottan a Románia és Erdély közötti egyesülést egyoldalúan kimondó román nagygyűlés centenáriumára időzítettek – hasonló „blaszfémiát” követ el. Az Egy centenárium és több házi feladat – Mit tanultak a románok az elmúlt évszázad történelméből és mit nem címet viselő kötet címoldalán kenyérszeletekből rakták össze az országot – ráadásul oly módon, hogy az egykori királyi Románia fehér, Erdély és Besszarábia, illetve Bukovina pedig barna kenyérből „készült”. Emiatt persze nincs hőbörgés, pedig hozzá képest a marosvásárhelyi plakát maga a nagyromán nemzetállam megtestesülése, hiszen egységes és oszthatatlan flekkenként ábrázolja az országot.

A viccen túlmenően azonban ismét csak kijelenthetjük: a kettős mérce minősített esetével állunk szemben. Paşcan és a hozzá hasonló, beszűkült szellemi horizontú mélyrománok szemében az őshonos magyar közösség csak amolyan zavaró, másodrangú tényező, amely még azon ország térképével sem reklámozhat büntetlenül semmit, amelyben él, mert Trianon óta mindig gyanús, ha a magyarok hozzányúlnak Románia térképéhez.

Persze Paşcannak és elvtársainak szuverén joga eldönteni, hogyan égetik magukat, az ügyről azonban eszembe jutott egy másik gasztronómiai jellegű országkarakterológia. Még a 90-es évek elején, a gimnáziumban az Egyesült Államokból érkezett angoltanárom arról beszélt: hibásnak tartja azt a metaforát, amely hazáját olvasztótégelyként ábrázolja, abban ugyanis minden jellegtelen masszává olvad össze. Szerinte a reálisabb párhuzam inkább a pizza, amelyen az összetevők mindegyike megőrzi önálló jellegét, úgy járul hozzá az egységes, harmonikus ízvilághoz. Márpedig a még mindig számos nemzet által lakott Románia is sokkal közelebb áll ehhez a képhez. Persze el tudjuk képzelni, hogy a Paşcanhoz hasonló gasztrobarbárok a Románia-pizzáról is legszívesebben kidobnának minden olyan összetevőt, amely nem tetszik nekik, függetlenül attól, hogy az nem csupán a övék.

És azért, hőbörgés ide vagy oda, a Románia-flekkent is lenyelnék. Csak Román Tűzhelyen (lásd még: Vatra Românească) süljön.

{K1}