Időutazás a Duna-deltai Gulag helyszínére – Ábrám Zoltán kegyeletőrző peripravai képeiből nyílt fotótárlat Marosvásárhelyen

Az egykori kommunista kényszermunkatáborról, a peripravai lágerről készült fotókiállításával, könyvvel és kiselőadással lépett a közönség elé Ábrám Zoltán, a marosvásárhelyi orvosi egyetem professzora. 

Többek között börtönt és kényszermunkatábort megjárt nagyapja emléke előtt rója le a kegyeletet egy rendhagyó marosvásárhelyi fotókiállítással Ábrám Zoltán, aki ugyanakkor a szülőföldről, annak környékéről, az Érmellékről, egész Erdélyből és azon túlról való 56-os sorstársakról is megemlékezik.

Az orvosi egyetem professzora a kommunizmus áldozatai, a szabadságvágyat hordozók előtt hajt fejet, mint például Páskándi Géza, Csiha Kálmán, Mózes Árpád, Fülöp G. Dénes, Kacsó Tibor, Dávid Gyula, Fülpösi Jenő, Gráma János, vagy éppenséggel Ábrám Sámuel és sokan mások.

Az egyetemi tanárként és kutatóként dolgozó amatőr fotográfus korábban könyvet is írt az embertelen korszakról, amelybe ötvenöt évvel ezelőtt beleszületett.

A Duna-deltában, az Ukrajnával határos Chilia-ág mentén fekvő Periprava az ország egyik legnehezebben megközelíthető falva. A Duna-deltai Gulagként is emlegetett egykori láger helyszínére Erdélyből sokkal bonyolultabb és időigényesebb eljutni, mint Európa bármelyik fővárosába. Autóval, komppal, hajóval közelíthető meg. A falu határától három kilométerre működött a diktatórikus kommunista rendszer leghírhedtebb kényszermunkatábora, amely az ötvenes-hatvanas években élte „aranykorát”. Ekkor szinte kizárólag politikai elítélteket hoztak ide, ahol elszigeteltségüket és embertelen munkakövetelményeiket csak tetézték a már-már elviselhetetlen életkörülmények és a börtönvezetés által táplált kegyetlenkedés, ami „a kor szellemének” az elvárásait is önkényesen túlhaladta. A becslések szerint volt olyan időszak, amikor háromezer elítéltet is összezsúfoltak a munkatáborban.

A Marx József Fotóklub várbeli termében kiállított fotók némelyikéről visszaköszön a négycsillagos szállodává alakított egykori parancsnoksági épület, az, ahol a több mint száz ember haláláért felelős, nemrég elhunyt Ion Ficior is ténykedett. A foglyok széllel bélelt laktanyáiból ma már csak eltakarítatlan romok maradtak, mint ahogy a sírok többsége is kereszt nélkül árválkodik.

A láger felszámolása óta Peripraván mintha megállt volna az idő; olyanok Ábrám Zoltán képei, mintha valamikor közvetlenül a munkatábor felszámolása után fotózta volna.

Az óhitű ortodox, de ma már jobbára románul beszélő lipovánok falvában a náddal falazott, kertvégi illemhelynek még ajtaja sincs, a mobiltelefonokon csak a Duna túlsó partjáról érkező ukrán jel fogható be, a benzint jobbára csak feketén lehet beszerezni, a bankkártya pedig a luxushotelben is ismeretlen fizetési eszköznek számít. A faluban alig van egy pár autó, utca még annyi se. A rabok által emelt töltés az egyetlen hely, ahol, ha nehézkesen is, de közlekedni lehet, a helyiek jobbkormányos, Angliából hozott, mindmáig beíratlan régi terepjáró járgányokat használnak erre a célra. Komolyabb egészségügyi gond esetén viszont nem a távoli községközpontba vagy a többórás hajózásra lévő Tulceára, hanem a szemközti ukrán kórházba rohannak a határőrök megértő beleegyezésével.

Az elnéptelenedő falu egyetlen értelmiségijének a hatvanegy esztendős tanító, a legnagyobb eseménynek pedig a hajó érkezése számít – mesélte a tragikomikus bemutatóján egybegyűlteknek Ábrám Zoltán, aki „mint papgyerek és -unoka” úgy gondolta, valamit tennie kell a peripravai népirtás emlékének megőrzése érdekében.

– fejtette ki Ábrám, akinek alkalma adódott találkozni és megismerkedni az egyik volt börtönőr fiával is – a megbékélés jegyében még egy sört is fizetett a néhai pribék fiának.

A tárlatnyitón jelen volt Gráma János egykori politikai fogoly, aki 1401 napot raboskodott Peripraván.

Nádat vágott, a Duna-csatorna építésén, gátak és töltések emelésén, sáncok lecsapolásán dolgozott. Amikor a sors úgy hozta, társa elhantolásán is részt vett. Amint lapunknak elmondta, a képek láttán vegyes érzelmek keringenek benne, de legfőképpen annak örül, hogy a Fennvaló adott hitet, erőt és egészséget túlélni a borzalmakat.

„Periprava egy örökösen szívemben, lelkemben, agyamban élő falu. Az emlékezetből felszínre hozott »feledhetetlen« múltjával, a személyesen megtapasztalt jelen sajátos életképeivel és a gyökeres átalakulásban levő jövő cseppnyi biztatásával. A reménység éltetéséhez én magam is hozzájárulok azáltal, hogy hírhedt munkatáborát romjaiban is örökké magába zárja az emlékezet” – írja Ábrám Zoltán Az igazság szabaddá tesz című könyvében. Ezek a gondolatok és érzések tekintenek vissza a Szűcsök bástyája ódon falairól.