Négy román és két magyar szobrot állítanak Nagyváradon

Balogh Levente 2018. november 07., 16:15

Négy román és két magyar személyiségnek állít szobrot a közeljövőben a városban Nagyvárad önkormányzata.

Mihály helyett Ferdinánd „uralkodik” majd a Szent László téren. Fotó: Flickr

Ilie Bolojan polgármester bejelentése szerint négy olyan román történelmi személyiségről van szó, akiknek kiemelt szerepük volt Erdély Magyarországtól való elszakításában és Romániához csatolásában: Ferdinánd akkori román királyról, Iuliu Maniu erdélyi román politikusról, illetve Roman Ciorogariu ortodox és Radu Demetriu görögkatolikus nagyváradi püspökről. Ezeket „ellensúlyozza” majd ifjabb Rimanóczy Kálmán nagyváradi építész és Rimler Károly, a város egykori polgármesterének szobra.

Ferdinánd király szobrát a város főterére, a magyar közösség körében hagyományos nevén Szent László térre készülnek felállítani Mihály havasalföldi vajda jelenleg ott álló lovas szobra helyére, amely a Nagyvásár tér vár felőli oldalára kerül majd át.

Ferdinándnak 1924 és 1940 között állt a főtéren a lovas szobra, de Nagyvárad 1940. szeptember 6-i felszabadulása és Magyarországhoz való visszatérése után eltávolították, és ismeretlen helyre került. A két román püspök szobra is a főtéren kap helyet, az ortodox Holdas templom, illetve a görög katolikus székesegyház előtt, és Iuliu Maniu szobra is utóbbi közelébe kerül majd. A megyeszékhely számos emblematikus épületének tervezőjeként ismert Rimanóczy Kálmán szobra a Fő utcaként ismert sétálóutca végébe, a Barátok temploma előtti, róla elnevezett térre kerül – azért ide, mert a felszámolt Olaszi temetőből a templom kriptájába vitték át a hamvait. Rimler Károly – aki a város fénykorában, 1902 és 1919 között irányította Nagyváradot – a felújítandó városháza mellett kap majd szobrot, mivel Bolojan már többször is jelezte: őt tekinti példaképének.

Az RMDSZ ellenezte Ferdinánd szobrának felállítását, mondván: a városalapító Szent László király szobrát látnák szívesen a helyén.

Bolojan ugyanakkor jelezte: ezt nem támogatja, mivel a római katolikus püspökség kezdeményezésére Szent László lovas szobrát a várban állítják fel, amint végeznek a bástyák és a várfalak felújításával. Azt viszont a polgármester ígérete szerint következő ülésén várhatóan megszavazza a Bolojan nemzeti liberálisai (PNL) által abszolút többségben irányított helyi közgyűlés, hogy az egykori Olaszi temető helyén kialakított park visszakapja az Olaszi nevet, amelyet akkor változtattak Mihály vajdára, amikor négy évvel ezelőtt eredetileg ezt a helyszínt szemelték ki Mihály vajda szobrának új „otthonául”.