Felmérték, mi kell a tisztességes élethez: újra meghatároznák a szükségleteket összesítő minimális fogyasztói kosár tartalmát

Bálint Eszter 2018. november 06., 09:37

Az élelmiszerek teszik ki a tisztességes életvitelhez nélkülözhetetlen fogyasztói kosárhoz szükséges összeg 20,77 százalékát, a lakás pedig a 26,33 százalékát.

Sok kicsi sokra megy. Élelmiszerekre költi az egyik legtöbbet a romániai lakosság Fotó: Pixabay.com

A tisztességes életvitelhez szükséges fogyasztói kosár értéke eléri fejenként a 2552 lejt, egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében pedig 6762 lejre van összesen szükség – derül ki a Friedrich Ebert Románia Alapítvány által a Syndex Romániával és az Életminőség-kutató Intézettel közösen készített felmérésből, amelyet 2018 júliusa és szeptembere között végeztek.

Az eredmények a szakértők szerint arra irányítják rá a figyelmet, hogy újra kell tárgyalni a romániai lakosság szükségleteit, nem csupán abból kiindulva, hogy a minimális fogyasztói kosár tartalma elavult, hanem azért is, mert újra meg kell határozni, hogy mit jelent a decens életszínvonal fogalma, és milyen kiadásokra van szükség ahhoz, hogy a romániai lakosság ezt maga és a családja számára biztosítani tudja.

A nemzetközi szabványok szerint a decensként meghatározott életszínvonal biztosításához szükséges minimális fogyasztói kosarat egy két felnőttből  és két gyermekből álló család havi szükségletei mentén állítják össze.

A kutatás készítői abból indultak ki, hogy a család városon él, mindkét felnőtt alkalmazottként dolgozik, az átlagbérnél kevesebbet visz haza, 35–45 évesek, miközben az egyik gyermek 12–14, a másik 8–10 éves.

A decens életszínvonalhoz szükséges minimális fogyasztói kosár tartalmát öt nagyobb romániai városban – Brassó, Kolozsvár, Konstanca, Jászvásár és Temesvár – négy-négy csoportos interjú alapján állították össze. Ezeken az eseményeken 8–12 alkalmazottként dolgozó személy vett részt a gazdaság különböző területeiről: volt köztük olyan, aki a közigazgatásban, volt, aki a tanügyben, a kereskedelemben, az iparban vállalt munkát, és olyan is akadt, aki a banki vagy az IT-szektorban tevékenykedett.

A kosárba összesen 226 tétel került be, amelyeket tizenegy kategóriába lehet besorolni: élelmiszer, ruházati cikk és lábbeli, lakás, a lakás berendezése, a lakásfenntartással járó kiadások, háztartási termékek és piperecikkek, szolgáltatások, oktatás és kultúra, egészség, szabadság és kikapcsolódás, valamint megtakarítások.

A kutatás eredménye szerint élelmiszerre 1405 lejre, ruházati cikkekre és lábbelire 651 lejre, a lakásra 1781 lejre, lakberendezésre 220 lejre, a lakásfenntartással járó kiadásokra 477 lejre, háztartási termékekre és piperecikkekre 238 lejre, szolgáltatásokra 488 lejre, oktatásra és kultúrára 546 lejre, az egészségre 107 lejre, szabadságra és kikapcsolódásra 234 lejre, megtakarításokra pedig 615 lejre van szükség. Tehát az élelmiszerek teszik ki az összeg 20,77 százalékát, a lakás pedig a 26,33 százalékát.

A kutatás leszögezi, hogy a decens életszínvonalhoz szükséges minimális fogyasztói kosár tartalmát bizonyos időközönként aktualizálni kell. Marcel Spatari, a Syndex Románia igazgatója rámutatott, a minimális fogyasztói kosár fogalmát a 2000/217-es számú sürgősségi kormányrendelettel vezették be Romániában, azon élelmiszerek és szolgáltatások minimális költségeinek változását volt hivatott mérni, amelyek egy család alapszükségleteinek kielégítéséhez elengedhetetlenek.

Tovább bővült a fogyasztás

5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az idei első kilenc hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).  A növekedés főleg az élelmiszerek és a nem élelmiszerek értékesítésének köszönhető, amelyek 6,5, illetve 6,1 százalékkal bővültek. Az üzemanyag eladása 2 százalékkal nőtt.  A szezonálisan és naptárhatással kiigazított növekedés 6 százalék volt.  Szeptemberben a kiskereskedelmi fogalom volumene 2,3 százalékkal nőtt a tavalyi kilencedik hónaphoz mérten.
Jelentős lassulás figyelhető meg az előző két évhez képest, hiszen 2016-ban még 13 százalékkal, tavaly 10 százalékkal bővült a  kiskereskedelmi forgalom volumene. Az előző évek két számjegyű növekedése azzal magyarázható, hogy a kormány adócsökkentéseket vezetett be, megemelte a béreket és a nyugdíjakat, ami mind hozzájárult a belföldi fogyasztás növekedéséhez. A belföldi fogyasztás volt a román gazdasági növekedés fő hajtóereje az elmúlt években. Az idén a szociálliberális kormány 5,5 százalékos gazdasági növekedésre számít, amit mind az Európai Bizottság, mind a Nemzetközi Valutaalap túlzottnak tart, ők 4-4,5 százalékos bővülést valószínűsítettek.