Ötvenhatos harc a jelenben – a sétatéri emlékműnél ünnepelték Kolozsvár magyar lakosai a szabadságharcos hősöket

Gyalázatos történelemhamisításról, a személyes szabadság és az egymásért való felelősségvállalás összehangolásáról, a nemzeti közös érdekek mindenek fölé helyezéséről beszélt Dávid Gyula egykori politikai elítélt a keddi 1956-os kolozsvári megemlékezésen.

Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékeztek verssel, énekkel és ünnepi beszédekkel kedden a kolozsvári magyarok. Az In memoriam 1956 – Kolozsvár című rendezvényen beszédet mondott Dávid Gyula és Szabó Zsolt irodalomtörténész, illetve Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere.

A kolozsvári RMDSZ és a Kolozsvár Társaság által szervezett megemlékezésen, Szakács Béla sétatéri '56-os emlékművénél gyűlt össze az ünneplő sereg.

Fellépett a János Zsigmond Unitárius Kollégium kórusa, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákjai pedig irodalmi összeállítással emlékeztek meg a hősökről.

Dávid Gyula hét esztendőt töltött ártatlanul munkatáborokban és börtönben 1956-ot követően. Bár korábban azt nyilatkozta, hogy igyekszik elsősorban a pozitív momentumokat megőrizni egykori megpróbáltatásaiból, ünnepi beszédéből mégis kihallatszott az a fájdalom, amelyet át kellett élnie egykoron. A megemlékező tömegnek elmondta, a romániai 1956 emlékét egyesek ma ismét megpróbálják meghamisítani, felelevenítve a célzatosan felépített egykori koncepciós perek hamisításait. Az irodalomtörténész szerint egyesek azt próbálják elhitetni, hogy annak idején volt egy kommunistaellenes ’56 és volt egy nacionalista, irredenta magyar ’56. „Ez egy gyalázatos történelemhamisítás” – jegyezte meg Dávid Gyula. A munkatábort túlélő szónok felhívta az ünneplő tömeg figyelmét arra, hogy

pont úgy fel kell venniük a magyaroknak a harcot a megosztás, a gyűlöletkeltés és a hamisítással szemben, mint 62 évvel ezelőtt.

Dávid Gyula szerint 1956 a személyes szabadság és az egymásért való felelősségvállalás összehangolása, a nemzeti közös érdekek mindenek fölé helyezése, amelyet kisebbségi és romániai tapasztalatból is átéltünk, s ami megtanított arra, hogy magyarok és románok sorstársakként sínylődtek a rendszer börtönében. Ez a nem egyszer oly viszontagságos, de a közös múlt tanulsága nem lehet más, mint a közösen felépített jövő.

Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire nehéz a fiataloknak hitelesen átadni 1956 szellemét, hisz ők csak történetekből és példaképekből ismerhetik, hogy milyen, amikor egyesek magukhoz ragadják mások szabadságát.

– hangsúlyozta Horváth Anna.

Szabó Zsolt édesapját vitték el kényszertáborba – a Kolozsvár Társaság vezetőségének tagja beszédében visszaemlékezett gyermekkorára, amikor egy „zsebkendőnyi” ország népe fellázadt és szabadságáért harcolt a győzelem legkisebb esélye nélkül. Visszaemlékezésében Kántor Lajos munkásságára is felhívta a figyelmet, hiszen az egykori irodalomtörténész a magyar konzulátussal közösen azért is dolgozott, hogy a kolozsváriak méltóképp megünnepelhessék 1956-ot a sétatéri emléktáblánál. 

Tőkés Hunor