Ismeretlenek eltüntették Erőss Zsolt emléktábláját az Oltár-kő tetejéről

MTI 2018. október 10., 10:21

Ismeretlenek levágták és eltüntették azt az emléktáblát, amelyet a Békás-szorosban levő Oltár-kő tetején állítottak Erőss Zsolt hegymászó emlékére barátai 2013 júliusában, másfél hónappal azután, hogy a hegymászó eltűnt a Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsának meghódítása&

Archív felvétel Fotó: Magyarok a világ nyolcezresein

Fekete Örs az MTI-nek elmondta: a tábla hiányát sziklamászók jelezték, akik a hét végén jutottak fel az Oltár-kőre. Tájékoztatásuk szerint a vascsavarokat, amelyekkel az emléktáblát a sziklához rögzítették, sarokcsíszolóval vágták el. A hegyimentő-szolgálat vezetője hozzátette: arra készülnek, hogy szerdán a helyszínen dokumentálják a történteket, és ismeretlen tettes ellen tegyenek feljelentést a rendőrségen.

Hozzátette: szeptember végén jártak legutóbb a sziklaszirten, akkor még a helyén volt az tábla. Azóta a szomszédos Neamț megye hegyicsendőr-alakulatának tagjai több tíz négyzetméteres román zászlót tűztek ki a hegycsúcsra. Fekete Örs úgy tudta, hogy fém zászlótartó rögzítéséhez áramfejlesztőt és villamos gépeket vittek fel a szirtre.

Nem tudjuk, ki vette le az emléktáblát, de a gyanú rájuk (a hegyi csendőrökre) vetül”

– jelentette ki Fekete Örs. Hozzátette: a sziklatömbre csak sziklamászó technikával lehet feljutni. „Akik olykor felmásznak, azoknál nem szokott flex (sarokcsíszoló) és generátor lenni” – jelentette ki Fekete Örs.

Marius Gămănuț, a Neamt megyei csendőrkapitányság szóvivője a Mesagerulneamt.ro portálnak elmondta: a hegyi csendőrök a román centenárium tiszteletére állítottak fel egy nagyméretű román zászlót az Oltár-kőre szeptember 26-án. A zászló rögzítéséhez egy fémből készített zászlótartót vittek fel, amelyet csavarokkal rögzítettek egy meglévő lapos sziklára.

A szóvivő kijelentette: a műveletet elvégző csendőrök közül „senki sem emlékszik arra, hogy ott bármiféle emléktáblát látott volna”.

Azt is hozzátette: nem beszélt az akció valamennyi résztvevőjével, csak a parancsnokukkal, ő azonban nem tudott arról, hogy a csendőrök megrongáltak volna valamilyen emléktáblát. „Nem hiszem, hogy valaki nap mint nap ellenőrizte volna, hogy megvan-e a tábla, és megállapította volna, hogy éppen azon a napon tűnt el, amikor felszerelték a zászlót” – idézte a Mesagerulneamt.ro a csendőrségi szóvivőt. A portál tájékoztatása szerint a zászlótűzési akciót a Neamț megyei területi közrendi hatóság (ATOP) szervezte.

Adrian Bourceanu, az ATOP Neamț elnöke közölte: csak azután alakítja ki a véleményét a kérdésről, hogy a csendőrség lefolytatja a belső vizsgálatát a témával kapcsolatban, és megfogalmazza a következtetéseit. Azt is megjegyezte, a zászlókitűzési akciót megelőzően csak azt vizsgálták, hogy hol van Hargita és Neamț megye határa.

Az 1135 méter magas Oltár-kő a Békás-szoros leglátványosabb sziklaképződménye. Hovatartozásáról nem tudott megállapodni Hargita és Neamț megye.

A szírt csaknem függőleges sziklafalai mintegy 350 méterre emelkednek a környező völgyek, szakadékok fölé. A gyerekkorát a közeli Gyergyószentmiklóson töltő Erőss Zsolt itt szerezte első sziklamászó tapasztalatait. Az emlékére 2013. július 6-án állított táblán Wass Albert: Üzenet haza című versének egy részlete volt olvasható: „Üzenem az otthoni hegyeknek ... A víz szalad, a kő marad, a kő marad...”.

Kiss Péter és Erőss Zsolt 2013. május 21-én az India és Nepál határán lévő Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsának meghódítása utáni leereszkedés közben tűnt el.