„Lecsapolt” ágazat: két komlótermesztő vállalat maradt Romániában
A vége felé jár Erdélyben a komló szedése és feldolgozása – 1989 után csupán Segesvár és Gyulafehérvár környékén maradtak komlóültetvények az országban. A hazai söripar így a komlómennyiség csaknem 85-90 százalékát külföldről kénytelen beszerezni.
Valamikor országszerte mintegy 2700 hektár volt beültetve a sör alapanyagaként szolgáló komlóval, mára ez a terület alig tíz százalékára zsugorodott.
A Segesvár melletti Venken és Keménynagyszőlősön az egykori háromszáz hektárnak valamicskével több, mint felén termesztik a keserű ízű növényt.
„Ez még nem is rossz, hiszen amikor a 90-es évek elején Móra Ákos marosvásárhelyi vállalkozó átvette a segesvári állami mezőgazdasági vállalattól, alig hetven hektáron nőtt a komló. A jelenlegi 156 hektáron a hazai össztermelés csaknem 70 százaléka folyik” – mondja Horia Hantău, a Moragroind Kft. mérnöke, miközben a feldolgozási folyamatot irányítja.
Kérdésünkre, hogy miért épült le ennyire egy olyan mezőgazdasági iparág, amelynek fenntartására a sörgyárak szinte gombamódra történt elszaporodása után egyre nagyobb igény mutatkozna, a szakember több okot is megjelölt. Elsősorban a kormány sokáig szinte semmiféle támogatásban nem részesítette a komlótermesztőket – jobb esetben annyit kaptak hektáronként, mint az, aki kukoricával vagy búzával vetette be a területét. Holott a komló sokkal igényesebb növény: növekedéséhez nem elegendő a földterület, négy-öt méteres, vasból készült karórendszerre van szükség. Másodsorban
egy frissen beültetett felületről legfeljebb három év múlva lehet leszüretelni a sörfőzésre alkalmas tobozokat.
A munkaerőhiány egy olyan évben is megérződik, mint az idei, amikor mindössze átlagos termést jegyeztek. A Medárd-nap utáni esőzések, majd az augusztusi szárazság megtette a hatását. A jóslatok szerint még így is mintegy másfél száz tonna komló begyűjtésére és feldolgozására lehet majd számítani. Vannak olyan napok, amikor akár száz napszámosra is szükség van ahhoz, hogy ennyit összegyűjtsenek, sokszor a tizedik-tizenötödik faluig kell menni. Pedig valamikor a környéken sokan az augusztusi és szeptemberi komlószedésből fedezték az évi jólétüket. Venken, Keménynagyszőlősön és még néhány környékbeli faluban sokan inkább a szociális segélyből tengődnek, mintsem másfél hónapos fizikai munkát vállaljanak.
„Az az igazság, hogy ilyen körülmények között én nem vágnék egy ilyen üzletbe” – látja be a mérnök, aki az állami vállalat átvételekor nem a saját pénzét vitte a vásárba. A nagy kereslet ellenére meglepően nehéz volt betörni a piacra.
Amikor az alsó kategóriásnak számító Neumarktot palackozó nyárádtői Bere Mureş sörgyárat felvásárolta a Heineken, a hollandok egyik napról a másikra lemondtak a Segesvár mellől származó komlóról,
inkább Németországból és Csehországból importálták az alapanyagot. A Moragroind egyéves termelésének csaknem kilencven százaléka maradt raktáron, amíg a cég valahogy elnyerte a multinacionális vállalkozás bizalmát. „Ma már mindent, amit feldolgozunk, elviszi a Heineken, egy kevés jut még az Albachernek is, de ha kétszer-, háromszor ennyit tudnánk termelni, az sem volna elég” – állítja Hantău.
A Segesvár melletti ültetvényeivel az ország legnagyobb komlótermesztőjének számító id. Móra Ákos szerint már az is jó lenne, ha Románia tíz éven belül a jelenlegi kétszázhetven hektárról hatszázra tornázná fel a komlóval beültetett területeit.
A sör alapanyagának előállítása Európa-szerte nagyon jó üzletnek számít;
egy kis, alig 150 grammos tasak előkészített komló háromszáz liter sör előállításához elegendő. A kenderfélék családjába tartozó növény termesztése azonban komoly befektetést is igényel: egyetlen hektár telepítése és karókkal való felszerelése hatezer euróba kerül. Ezenkívül jó, ha a termesztő feldolgozóval és mélyhűtött raktárhelyiséggel rendelkezik – mint az a két vállalkozás, amelyik még működik az országban.