Kormányátalakítást tervez Liviu Dragnea a népszavazás után

Hírösszefoglaló 2018. szeptember 22., 13:40

A család alkotmányos meghatározásának módosítását célzó népszavazás után kormányátalakításra kerül sor – közölte Liviu Dragnea.

Megválna „gyengén teljesítő” minisztereitől a pártelnök

A Szociáldemokrata Párt elnöke péntek este, a PSD országos végrehajtó bizottsági ülése után úgy nyilatkozott, a kormányfő már elkezdte a miniszterek tevékenységének kiértékelését, és a referendum után újabb végrehajtó bizottsági ülést tartanak, amelyen eldől majd, hogy „a kormány szociáldemokrata párti tagjai közül ki marad meg tisztségében, és ki nem”– adta hírül az Agerpres. Dragnea azt is kifejtette, hogy

ezentúl csak olyan minisztereket fognak kinevezni, akiknek jók a kommunikációs képességeik.

„Ez nem amolyan hóbort, hanem a kormány minden tagjának kötelessége tájékoztatni az állampolgárokat a saját területén kifejtett tevékenységéről. Ha nem tud jól kommunikálni, akkor véleményem szerint nem maradhat a kabinetben. A rejtőzködő, sajtótól félő miniszterek, akik félnek a műsorokban való szerepléstől, nem lehetnek a kormány tagjai” – jelentette ki a pártelnök, hozzátéve, hogy ő maga többé nem akar a „miniszterek szóvivője” lenni.

Viorica Dăncilă kormányfőről Dragnea azt mondta: „kiegyensúlyozott, lojális és becsületes hölgynek” tartja, aki a kormány és a parlamenti többség megőrzésén dolgozik. „Továbbra is teljes támogatásomat élvezi” – szögezte le a nagyobbik kormánypárt elnöke.