Balogh Levente 2018. szeptember 18., 19:54

Régi és mai sérelmek

A kijelentés legalábbis gesztusértékű, hiszen attól függetlenül, hogy a helyettes kormánymegbízott egy román állami intézményt képviselt, mégis magyar emberként állt ki, hogy valamilyen formában megkövesse a magyar katonák által kivégzett román civilek leszármazottait.

Az alprefektus kiállása egyben akár példaként is szolgálhatna. Hiszen mi is fel tudunk sorolni számos hasonló esetet, amelyek során román fegyveresek ártatlan magyar civileket tucatjait mészároltak le – mint 1919-ben a Bihar megyei Köröstárkányban, vagy 1944-ben a Maniu-gárda néven hírhedté vált szadista szabadcsapatok a háromszéki Szárazajtán. Ezeken a településeken is emlékmű őrzi az ártatlanul kivégzettek emlékét, és a jövőbeni kölcsönös tiszteletet és békés együttélést megalapozó gesztusként talán itt is ideje lenne már, hogy román illetékesek a Szilágy megyei magyar alprefektushoz hasonló hangnemben megkövessék a magyar közösséget.

Szó sincs persze arról, hogy most el kellene kezdeni felhánytorgatni a sérelmeket, hogy melyik fél követett el több kegyetlenséget, vagy hogy melyik oldalon több az ártatlan áldozat. A lényeg pontosan az, amit Szilágy megye alprefektusa mondott: hogy nemzeti és egyéb hovatartozástól függetlenül, a tolerancia és a tisztelet jegyében próbáljon együtt élni Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban az őshonos magyar és román közösség.

A baj csak az, hogy ezt ma román részről egyes körök ugyanolyan vehemenciával próbálják meggátolni, mint annó a Maniu-gárdisták. Csak éppen – öröm az ürömben – nem sortűzzel vagy fejszével, hanem a magyar közösség folyamatos zaklatásával, jogi trükközéssel, román bíróságok cinkosságával küzdenek a magyar kulturális értékek, iskolák, anyanyelvhasználat, nemzeti jelképek ellen. Hiszen miközben Ippen arról szólt a szónoklat, hogy toleránsaknak kell lennünk a velünk élő, más nemzetiségű közösségek tagjaival szemben, és tisztelnünk kell őket, más híradások arról szóltak, hogy Csíkszeredában a békés magyar–román együttélés ellehetetlenítésén ügyködő, a magyar feliratok és jelképek ellen hadjáratot folytató román „civil”, Dan Tănasă feljelentése nyomán le kellett venni a Városháza feliratot a városháza épületéről. Ugyanekkor a magyarellenes „szabadcsapat” másik hírhedt tagja, Marius Pașcan folytatta a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium elleni küzdelmét, és előzetes panaszt nyújtott be az iskola újjáalapítása ellen az oktatási tárcához.

És ez csupán egyetlen hétvége hírtermése, ami jól jelzi: a hangzatos nyilatkozatok és a valóság között még mindig szinte áthidalhatatlan ellentét feszül. Pedig végre nem ártana tudomásul venni, hogy meglehetősen hiteltelenül állítja be magát áldozatként az a fél, amely közben folyamatos támadásokkal próbálja felőrölni a másik felet.

Meg azt, hogy a régmúlt sérelmeinek elfeledtetésére nem az a legértelmesebb módszer, ha ma újabb sérelmeket okozunk a másik közösségnek.