A bukaresti ítélőtábla épülete előtt tüntettek vasárnap délután a bírák és ügyészek

Hírösszefoglaló 2018. szeptember 16., 19:48

Mintegy kétszáz ügyész és bíró gyűlt össze vasárnap délután egy, a bukaresti ítélőtábla épülete előtt tartott tiltakozásra.

Fotó: Ilusztráció

A békés tüntetés résztvevői „A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács nem dísznek van”, „Tartsátok tiszteletben a Velencei Bizottság véleményezéseit” feliratú táblákat tartottak a kezükben.

Az egyik tiltakozó, Cristi Danileţ bíró azt mondta,

kezdeményezésükkel fel akarják hívni a kormány és a parlament figyelmét arra, hogy az igazságszolgáltatás független hatalmi ág, és annak is kell maradnia.

Rámutatott, az elmúlt egy évben több olyan jogszabálytervezet is született, amelyek sértik a nemzetközi normákat, a Velencei Bizottságnak az igazságszolgáltatás függetlenségével, pártatlanságával és feddhetetlenségével kapcsolatos állásfoglalásait. „A romániai igazságszolgáltatás gyakorlatilag ostrom alatt áll jelenleg. A politikusoknak le kellene állniuk a párhuzamos állammal kapcsolatos támadásokkal, ha bárkinek információi vannak bírák vagy ügyészek által elkövetett visszaélésekről, jelezze ezeket az Igazságügyi Felügyeletnél vagy a főügyészségen” – tette hozzá Danileţ.

A tüntetés közben az ítélőtábla épületével szembeni járdán a tiltakozást támogató, illetve azt ellenző csoportok verődtek össze.

A támogatók mintegy 30 személyből álló csoportja azt skandálta, hogy „Ne adjátok fel! Tartsatok ki!”, „Független igazságszolgáltatást!”, a hozzávetőlegesen húsztagú ellenző csoport pedig azt kiabálta, hogy „Szégyen!”, „Tartsátok tiszteletben az alkotmányt!”

A bírák és ügyészek tiltakozása egy órán át tartott, a tüntetés végén minden résztvevő tapsolt.