A fától az erdőt – Borboly Csaba a románnyelv-oktatásról

Többen értetlenkednek a magyarság köréből is a román nyelv oktatása kapcsán. Van, aki vegyes vidéken vagy szórványban nem érti, mi a gond, hisz az ő gyermekei „jól tanulják a románt”,hiányzik a tömbben élők iránti empátia.

Mások viszont számonkérnek, hogy mi, politikusok nem küzdünk eléggé, vagy nem jól, vagy szerintük felelősséget hárítunk. Az elemisek körüli váratlan helyzetben – mint ismert, egy friss rendelet értelmében román szakos tanároknak kell oktatniuk az alsó tagozatos gyermekeknek a románt – pedig elszabadultak az indulatok. Olyan vélemény [1] is napvilágot látott, amely megkérdőjelezi a Hargita Megye Tanácsa kezdeményezésére létrejött megyei szintű szakmai munkacsoportban [2] végzett csapatmunkát.

Hadd magyarázzam el: nem szokásom a könnyebbik utat választani, ezért – bár a megyei tanácsnak nincs közvetlen hatásköre az oktatás területén (leszámítva a speciális oktatást) – küzdünk évek óta [3], és azt tapasztalom, hogy ebben az országban úgy lehet elérni bármit, ha folyamatosan tiltakozásokkal és javaslatokkal ostromoljuk a bukaresti kormányzati döntéshozókat, amikor nem hallgatják meg az RMDSZ-es képviselőinek és szenátorainak javaslatát, nem veszik figyelembe a Szövetség álláspontját. A 2017. júliusi bukaresti tüntetés vadkárügyben szintén hozott eredményt, és hasonlóan kell eljárni a kisebbségi oktatás ügyében is. Erre ösztökélem a megyei oktatásügyi szakszervezetet, mert a pedagógusok hangos tiltakozására is szükség van a sikerhez. Természetesen mindezt nem egyedül végezzük, hisz ez nem csak a megyénkre korlátozódó probléma. Ezért mindig igyekszünk egyeztetni a szövetségi elnökkel és az RMDSZ szakpolitikusaival, képviselőivel, szenátoraival. Az RMDSZ parlamenti frakciói, valamint a Szövetség által delegált kisebbségi oktatási államtitkár pedig erőn felül teljesítenek egy sokszor ellenséges többségi környezetben. Olyan környezetben, amelyben nem segítség az, ha a többség azt láthatja, hogy a magyarok egymást támadják, és nincs egység ilyen fontos kérdésben sem. Képviseletünk mindent megtett, amit megtehetett, és nem adta fel most sem.

Nem segít az, ha közösségünket ért támadás esetén a legfontosabb demokratikus eszközt, a parlamenti képviseletet bárki is elmarasztalja, tevékenységét megkérdőjelezi, hiszen ezáltal is a széthúzás képét közvetíti a többségnek. Csak a turáni átok jut eszembe erről, az, hogy nem kell nekünk, magyaroknak külső ellenség, „megoldjuk” egymás között. A románoktatás javítása érdekében felállított megyei munkacsoport munkáját tehát igyekszünk továbbítani és felkérni az országos képviseletünket.

Ráadásul az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) benyújtott panaszt [2] a megyei tanács testületének bemutattuk, ott átbeszéltük-kibeszéltük, és egy erős szülői felhatalmazás mentén küldtük el. A gyermekek többsége ugyanis elbukta az érettségit, és az óvásoknál kiderült, hogy hibás volt az osztályozás [4]. Tehát a munkacsoport munkája révén, több szakavatott pedagógus javaslata nyomán, megyei szintű politikai egyeztetés és vita után küldtük el a kifogásunkat a CNCD-nek. Ez a példa is illusztrálja, hogy kommunikációnkat szakemberek véleményére alapozzuk. Aki vitatja azt, amit hangoztatunk, az tulajdonképpen a szakmával vitatkozik.

Üzenem a fent említett cikk szerzőjének: az oktatásban 12 osztály van, és ahhoz, hogy mindegyik évfolyam az új módszerek szerint tanuljon és vizsgázzon, sajnos, jelen állás szerint, valóban el kell telnie még legalább hat évnek, hogy elmondhassuk: minden magyar tannyelvű iskolában tanuló diák esélyei ugyanazok, évfolyamtól függetlenül. (Ez fehéren-feketén szerepel az Oktatási Minisztérium augusztusi válaszában [5].) Ezt kifogásoltuk, az alábbiakat kérve a minisztériumtól, hogy ültesse gyakorlatba már mostantól:

1. Az új iskolai programok és speciális tankönyvek bevezetése, illetve használata az oktatás valamennyi szintjén – elemi, felső tagozat, középiskola – a kisebbségi diákok számára.

2. Az osztályozási módszerek megváltoztatása a román érettségin és a román kisérettségin a magyar iskolába/tagozatra járó diákok számára.

3. Az iskolai oktatásban dolgozó romántanárok továbbképzése, amely által fejlesztik a romántanítási módszereiket.

Egy ügyvédnek látnia kellene, mi a gond, mire világítunk rá. Ami pedig a tisztségemmel, illetve személyemmel kapcsolatos megjegyzését illeti, elmagyarázom: amíg az emberek többsége bizalmat szavaz, addig végzem a munkámat. Ezt hívják demokráciának. Ez nem lehet mindenki ínyére, nem is várom el, azt azonban igen, hogy ha véleményt fogalmaznak meg, akkor legalább nézzenek utána a tevékenységünknek. Hargita Megye Tanácsa számos olyan témával foglalkozik [6], amelybena hatásköre nagyon kevés, ám mégis feszegetjük a határokat, és ezzel felelősséget vállalunk, hisz gyermekeink jövőjéről van szó.

Az elmúlt években számos kezdeményezésünk [7] volt a romántanítás ügyében, döngettük a Hargita Megyei Tanfelügyelőség és az Oktatási Minisztérium kapuját. Mert hát persze igaz a mondás, hogy „nem nekem tanulsz, magadnak tanulsz”, de kérdésem: a gyermek van az államért, vagy az állam a gyermekért? Ha az utóbbit tartjuk igaznak és természetesnek, akkor az állam intézményeinek a feladata minden feltételt megteremteni ahhoz, hogy a diákok megfelelően elsajátíthassák a román nyelvet. Senki nem mondta, hogy nekik nincs feladatuk, hogy nem kell leülniük tanulni, tudatában vagyunk annak, hogy helyettük senki nem tanulhat. Ám az sem elfogadható, hogy a jelenlegi tanterv diszkriminálja [8] a magyar iskolák tanulóit: a felső tagozaton és a középiskolában még ma sem érvényesül az az elv, hogy ezeknek a gyermekeknek nem román az anyanyelvük.

A nyolcadikosok záróvizsgája és az érettségi esetében nem győzzük eléggé hangsúlyozni: ezeken nem a romántudást mérik, hanem a román nyelv és irodalom tantárgyban szerzett tudást. Márpedig e kettő két külön dolog. A kisebbségi sors így is, úgy is többleterőfeszítéssel jár, ezért kellenek a sokat emlegetett kisebbségi jogok, amelyek ezt a kisebbségi „pluszmunkát” ellensúlyoznák, könnyítenék.

Erre még megterhelik a magyar iskolában tanuló diákokat azzal, hogy anyanyelvi szintű tudást várnak el tőlük a vizsgákon, archaikus és nyelvjárási szavak ismeretét is. Személyesebb vizekre terelve mondandóm, feltevődik a kérdés, hogy harmadikos lányom miért tud sokkal jobban kommunikálni angolul, mint románul, pedig az angolt heti két órában, a román heti négy órában tanulja. A románt óriási energiabefektetéssel, értsd: kínnal, szenvedéssel. Ennek a problémának a megértéséhez empátia kell, ami, úgy tűnik, még a magyar közösség egyes tagjaiból is hiányzik. (Külön cikket érdemelne, hogy legalább azokban a térségekben, ahol jelentős számú magyar él, a román tannyelvű iskolákban miért nem tanítják a magyar nyelvet. Továbbá hogy a magyar iskolába járó diákok miért tanulnak egy tantárggyal többet, mint román iskolába járó társaik. Hiányzik a kölcsönösség, és sérül az állampolgárok közti egyenlőség elve. Ezt a témát az RMDSZ már
felvetette [9] az évek során, de sajnos, mint láthatjuk, még a magyarok körében sem érti mindenki, hogy ez miért probléma.)

Az is érdekes, hogy miután számos beruházás indult magyar kormányzati pénzből, miután a székelyföldi helyi önkormányzatok is komoly energiát fordítanak a helyi oktatási intézmények versenyképességének növelésére, akkor, mint a villámcsapás, érkezett először a mindenki által ismert román érettségis botrány, majd pedig a mostani törvénymódosítás. Úgy néz ki, hogy valakik nagyon derékba akarják törni az RMDSZ által kiharcolt oktatási törvényi rendelkezések és a magyar kormánytámogatások által beindult pozitív folyamatokat a centenáriumi év jegyében.

Felelősséghárítás helyett tehát dolgoztunk, dolgozunk. Elég csak egy pillantást vetni korábbi közleményeinkre, bukaresti döntéshozókkal való tárgyalásainkra [10] és levelezéseinkre [11], nyelvtáborokra [12] és felkészítőkre [13] adott pályázati [14] támogatásainkra. Mindemellett segédanyagok [15] terjesztését támogattuk a megye településeinek könyvtáraiban, jelentést [16] készítettünk, amelyet a döntéshozók figyelmébe ajánlottunk. Munkacsoportot [2] alakítottunk, az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordultunk [17], mert a helyzet megoldása nem a várt ütemben halad, az idő telik, és a fiatalok jövőjéről van szó. Az lenne a felelősséghárítás, ha vállat vonnánk, hogy nem a mi hatáskörünk.

Szóvá tettük [18] és szóvá tesszük ezentúl is a központi hatóságok mulasztásait. (Legutóbbi rádiónyilatkozatom meghallgatható itt [19].) De igyekeznünk kell!

Borboly Csaba

A szerző Hargita Megye Tanácsának elnöke