Japánsztrájk a magyar iskolákban a tanügyi rendelet ellen, tiltakoznak a szerb és német pedagógusok is

Rostás Szabolcs 2018. szeptember 09., 13:16

Japánsztrájkkal fejezi ki tiltakozását számos erdélyi magyar oktatási intézmény a hétfői tanévnyitón a román nyelv magyar elemi osztályokban történő oktatására vonatkozó kormányrendelet ellen.

Fotó: Veres Nándor

Több tanintézet bejelentette, hogy szeptember 10-étől ezt a tiltakozási formát választja a Valentin Popa vezette oktatási minisztérium sürgősségi rendelete ellen, amelynek értelmében a kisebbségi oktatás elemi osztályaiban a tanítók helyett szakképzett román nyelv és irodalom tanároknak kell oktatniuk a román nyelvet.

Egyebek mellett a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium tanári közössége is közösségi oldalán tette közzé, hogy – társulva az ország több magyar oktatású intézményéhez – a tanévnyitó napján fehér karszalag viselésével japánsztrájkba kezd, ezáltal is jelezve a 2018/9. számú sürgősségi kormányrendelet „átgondolatlan, jogszerűtlen és megalázó rendeletével szembeni tiltakozását”.

„Nem tudjuk elfogadni azt, hogy az elemi osztályainkban szakmailag és módszertanilag előírt kompetens módon oktatott román nyelvórák színvonalát és eredményességét megkérdőjelezzék, és ezáltal kollégáinkat megalázzák” – olvasható a közleményben.

Öltöztessük fehérbe a tanévnyitókat címmel tett közzé felhívást szombaton a romániai Magyar Szülők Szövetsége, amelyben arra kéri a romániai magyar iskolákat, valamint a tanintézetek magyar tagozatait, hogy tiltakozzanak együtt az elemi oktatásra mért diszkriminatív, törvénytelen miniszteri rendelet ellen. A szervezet arra kér mindenkit, aki részt vesz a hétfői tanévnyitón, hogy vigyen fehér zászlót, lepedőt vagy abroszt, bármit, ami fehér, és emelje magasba, ezzel csatlakozva a magyar pedagógusok japánsztrájkjához.

Csatlakozik a magyar oktatási intézmények által kezdeményezett japánsztrájkhoz az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is, felelősségteljes, 21. századi értékekre és elvekre alapozott közoktatási reformot, valamint a kisebbségi oktatásban dolgozók méltányos bánásmódban részesítését követelve. „Szeptember 10-én viseljen Ön is fehér karszalagot a munkahelyén, az utcán – kifejezve ezáltal is a közösségünket és tanítóinkat ért jogtalanság elutasítását!” – szerepel a szervezet vasárnap közzétett felhívásában.

Mint ismert, a román nyelv magyar elemi osztályokban történő oktatására vonatkozó kormányrendeletet élesen bírálta a napokban a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ), tovább az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) is, valamennyien az intézkedés visszavonását követelve. Ugyanakkor a tanügyi rendelet nem csak a magyar közösség körében váltott ki tiltakozást. Az Opiniatimisoarei.ro portál tájékoztatása szerint japánsztrájkba léptek a temesvári Nikolaus Lenau német, továbbá a Dositei Obradovici szerb tannyelvű iskola pedagógusai is, akik szerint a rendelet ellentmond az integrált oktatás alapelveinek.

„Nem csak abszurd mindaz, ami történik, de veszélyes precedenst is teremtettek, ami az anyanyelvű tagozatok megszűnéséhez vezethet” – nyilatkozta Atrid Gavriliu, a német tanintézet pedagógusa. Önkényes lépésnek tartja a rendeletet Marilen Pirtea, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti képviselője, az alsóház alelnöke, a temesvári Nyugati Egyetem rektora is, felszólítva a kormányt, hogy vonja vissza a rendeletet, és kövesse meg a tanítókat. A rendelet amúgy nem csak ellenzéki oldalon váltott ki ellenérzést: Bianca Gavriliță, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője is úgy véli, hogy a kormánynak újra kell gondolnia az intézkedést.

Különben Valentin Popa miniszter éppen székelyföldi iskolákban vesz részt a hétfői tanévnyitón. A tárcavezető reggel a csíkszeredai Octavian Goga román tannyelvű főgimnázium ünnepségén, később pedig a csíkszentdomokosi Márton Áron Általános Iskola tanévnyitóján lesz jelen.