Meggyalázták Széchenyi István szobrát Szatmárnémetiben, a polgármester hatósági fellépést sürget

Krónika 2018. szeptember 05., 13:10

Ismeretlen tettesek meggyalázták szerdára virradóra a Szatmárnémeti főtéri parkjában március 15-én felavatott Széchenyi István-szobrot. Kereskényi Gábor polgármester szerint az akció mélyen sérti a békés együttélés hagyományait.

Az elkövetők egy román trikolórt festettek fel az egész alakos szobor talapzatára, valamint a következő román nyelvű szöveget: „Ez itt Románia”. Kereskényi Gábor, a megyeszékhely polgármestere közölte, mély megdöbbenéssel értesült a történtekről, szerinte a szobor talapzatára felírt szöveg magyarellenes üzenet, szélsőséges támadás nemcsak a város magyarsága, hanem az egész szatmárnémeti közösség ellen.

A témában kibocsátott állásfoglalásában az elöljáró úgy vélekedett, azon kívül, hogy a „legnagyobb magyar” volt, Széchenyi István azt képviselte, amit napjainkban is minden magára valamit adó politikus hirdet: egységes, fejlett és szabad Európát.

Az elöljáró szerint bár Szatmárnémetit az utóbbi 27 év során a békés együttélés jellemezte, az utóbbi hónapokban megváltozott a helyzet, akadnak ugyanis olyan, által meg nem nevezett politikusok, akik egyéni céljaik megvalósítása érdekében minden eszközt bevetnek. „A magyar és román közösség összeuszításával hónapok óta kísérleteznek, a sajtót és könnyen befolyásolható, gyanús hátterű személyeket egyaránt felhasználva. A bölcsek nyugalmával eddig nem léptünk fel ez ellen, mert reméltük, hogy idővel megszűnnek ezek az akciók. Sajnos nem így történt” – állapította meg az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöki tisztségét is betöltő Kereskényi.

A polgármester hozzátette, megtette a szükséges jogi lépéseket a szoborgyalázás ügyében, és elvárja az illetékes hatóságoktól a határozott és gyors fellépést: a tettesek és a felbujtók mielőbbi felelősségre vonását. „Nem nézhetjük tétlenül, hogy politikai kalandorok és a megrendelésükre romboló vandál kezek közösségünkre támadjanak. Ez az akció mélyen sérti a békés együttélés hagyományait, éppen ezért arra szólítom fel Szatmárnémeti minden tiszteségés polgárát, hogy együtt védjük meg közös értékeinket a XXI. századi keresztény Európa eszmeiségének jegyében” – szerepel Szatmárnémeti polgármesterének közleményében.