Ellenzik a tanügyi módosítást: felháborodást keltett, hogy szaktanárokra bíznák a románoktatást az elemi osztályokban

Kiss Judit 2018. szeptember 03., 09:46

Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke meghallgatást kért az oktatási minisztertől, a CEMO – Civil Elkötelezettség Mozgalom pedig eljárást kezdeményez a tanügyi törvény módosítása miatt.

Káoszt okozhat a román nyelv tanításában, ha érvénybe lép a rendelet Fotó: Mihály Csaba

Több politikus, a romániai magyar pedagógustársadalom egy része és a CEMO – Civil Elkötelezettség Mozgalom civil szervezet is felháborodásának adott hangot a hétvégén amiatt, hogy a tanügyi törvényt módosító kormányrendelet értelmében szaktanárok tanítanák a román nyelvet a kisebbségek nyelvén tanuló elemistáknak.

Az elsőként a Krónika pénteki számában ismertetett módosítást Valentin Popa oktatási miniszter szorgalmazta annak hatására, hogy folyamatosan érkeznek a tárcához a panaszok, miszerint a magyar környezetben élő gyermekek nem tanulnak meg románul.

Káoszt okozhat a román nyelv tanításában, ha érvénybe lép a 2018/9-es számú rendelet. Ez nem jelent megoldást a román nyelv oktatására, sőt, további problémákat von maga után, hiszen ezt lefödni anyagi fedezetre lenne szükség”

– állapította meg cikkünk nyomán Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke. Kifejtette, a kisiskolásoknak alapvető dolgokat kell megtanítani egy számukra idegen nyelven, ezért nem indokolt, hogy csupán szaktanár oktassa őket románból, ugyanakkor reméli, a módosítás nem azért született ilyen formában, hogy a Hargita megyei tanítók fizetésén spóroljanak.

Borboly Csaba pénteken levélben fordult az oktatási minisztériumhoz, amelyben azt kéri, hogy sürgősen fogadják ma a minisztériumban a Hargita megyei küldöttséget konzultációra. Az elöljáró felkéri a tanügyminisztert, ne hagyja figyelmen kívül az RMDSZ oktatással foglalkozó politikusainak a véleményét, hiszen a szövetségnek a képviselőházban és a szenátusban is jól felkészült, a témát ismerő szakértői vannak.

Hangsúlyozta: elvárják, hogy az RMDSZ illetékes „parlamenterei” nélkül ne bíráljanak vagy fogadjanak el jogszabályt, és azt kérik, járjanak el a szövetség által javasolt módosított oktatási törvény értelmében, amely nem a szóban forgó változtatást írja elő.

Állást foglalt a témában a marosvásárhelyi CEMO, amelynek képviselői szerint a szervezet eljárást indít a diszkriminatív dokumentum miatt.

Többek között szeretnék kideríteni, hogy kikkel konzultált Valentin Popa a rendelet meghozatatalakor, továbbá mit tett a kisebbségi ügyekért felelős államtitkárság a dokumentum előkészítesekor.

Kérjük a rendelet eltörlését, mert a jelenlegi tanügyi törvény szerint a kisebbségi osztályokban csak magyar nyelvet ismerő és beszélő pedagógus taníthat”

– fogalmaznak a szervezet képviselői. A közleményben élesen bírálják Kovács Irénke oktatási államtitkárt, Szabó Ödönt, az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselőjét, valamint Novák Csaba Zoltán szenátort.

„Ezúton is köszönettel tartozunk egyrészt Kovács Irénke államtitkár asszonynak, aki remek eredményeket ért el a romániai magyar oktatás elsorvasztása terén, másrészt Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselőnek, aki évek óta lázasan küzd a romániai magyar oktatás tönkretételéért és Novák Zoltán szenátornak, aki sajnos nem ért rá a diszkriminatív rendelettel foglalkozni, mert a katolikus iskola újraindítását ünnepli már több hete”

– olvasható a CEMO állásfoglalásában.

A rendelettel kapcsolatban számos pedagógus fejezte ki nemtetszését. Tímár Ágnes, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum igazgatója a Transindex hírportálnak elmondta, ez az intézkedés meglehetősen hátrányos helyzetet teremt, ugyanakkor elsősorban nyelvi akadályt lát ennek a megvalósításában. Másrészt

problémát jelent az is, hogy a román nyelvet oktató tanároknak nincs képesítésük ahhoz, hogy az elemi osztályokban taníthassanak.

Az igazgató kifejtette, a Báthory István Elméleti Líceumban a tanároknak megvan a teljes normájuk, így ahhoz, hogy egy ilyen törvénymódosításnak eleget tudjanak tenni, újabb versenyvizsgákat kellene kiírni, illetve újabb, szakképesítéssel rendelkező tanárokat kellene alkalmazni. Az elemi osztályokban jelenleg heti négy órában tanítják a román nyelvet a kisiskolásoknak.

Bugár Emese, a kincses városi tanintézet tanítónője elmondta, ebben az esetben is hiányzott a kormányrendeletet megelőző szakmai konzultáció, ugyanakkor az is gondot jelenthet, hogy az elemi iskolában a gyerekeknek az oktatás rendjét is meg kell szokniuk. A tanítónő szerint

ez a változtatás a szülők körében is nagy felháborodást fog kelteni, annak ellenére, hogy az 5. osztályban tanító tanárok rendszeresen arról panaszkodnak, hogy az elemi iskolát végzett tanulók nem rendelkeznek megfelelő román nyelvtudással ahhoz, hogy megfelelő ütemben, a tanterv szerint haladjanak a tananyaggal.

Bugár Emese szerint hatékonyabb lenne, ha harmadik osztálytól vezetnék be a szakképesített román tanárok alkalmazását, addig ugyanis a gyerekeknek is van elég idejük ahhoz, hogy alkalmazkodjanak a számukra újdonságot jelentő oktatási rendszer sajátosságaihoz.