Titkosított beadványban magyarázza a román ügyészség Dabis Attila kitiltásának okait

MTI 2018. augusztus 30., 18:15

Egy négyoldalas titkosított beadványban magyarázta a román ügyészség Dabis Attila Romániából való kitiltása okait abban a perben, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja a kitiltó határozat megsemmisítését kérve indított.

Dabis Attila ( középen ) belépési tilalma 2021 márciusáig van érvényben Fotó: SZNT

Izsák Balázs elmondta: a Bukaresti Táblabíróság augusztus 21-én tárgyalta Dabis Attilának a kitiltása ellen benyújtott keresetét, ítéletet azonban nem hozott. Amint részletezte: még Dabis Attila ügyvédje sem ismerhette meg, hogy mivel indokolja a román államot képviselő ügyész az SZNT külügyi megbízottjának a kitiltását. Hozzátette: szerinte azért titkosították az ügyészség álláspontját, hogy leplezzék: a kitiltásnak nem volt törvényes alapja.

Izsák Balázs arról is tájékoztatott, hogy

Dabis Attila kitiltásának az ügyével az Európai Bizottság is foglalkozott kilenc EP-képviselő megkeresésére. A bizottság augusztus 27-én keltezett válaszában az Európai Unió vonatkozó 2004/38-as irányelvét idézte, amely szerint valamely EU-tagállam állampolgárát egy másik tagállam csakis közbiztonsági és közrendi okokból korlátozhatja.

Az SZNT elnöke úgy vélte, a román állam nagy hibát követett el azzal, hogy egy olyan embert tiltott ki, aki soha nem sértette meg az ország törvényeit, aki nemzetközi szinten európai módon képviselte a székelyföldi autonómiatörekvéseket. Szerinte kevesebb figyelem irányult volna Dabis Attila munkásságára, ha Bukarest kitüntette volna, mint így, a kitiltás miatt.

Izsák Balázs kijelentette: folytatják a jogi küzdelmet az igazságtalan és törvénytelen határozat érvénytelenítéséért.

A román határrendészek március 9-én az Ártánd-Bors határátkelőhelyen akadályozták meg Dabis Attila Romániába való belépését. Az SZNT külügyi megbízottja Marosvásárhelyre utazott volna a Székely szabadság napja alkalmából szervezett másnapi autonómia-felvonulásra és tüntetésre.

A román határrendészet hetekkel később azt közölte az érintettel, hogy a rá vonatkozó belépési tilalom 2021. március 8-ig van érvényben. A hatóság egy olyan törvénycikkelyre hivatkozott, amely „közrendi, nemzetbiztonsági vagy közegészségügyi okokból” teszi lehetővé, hogy bírósági ítélet nélkül korlátozzák egyes EU-s állampolgárok szabad mozgását Románia területén.

A budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet nemzetközi koordinátoraként is tevékenykedő Dabis Attila a budapesti Corvinus Egyetemen szerzett a közelmúltban doktori címet. A Tévhitek az autonómiáról című Székelyföld autonómiájának alkotmányossága alcímű doktori dolgozatában tudományos eszközökkel bizonyította, hogy Székelyföld területi autonómiája nem ellentétes Románia hatályos alkotmányával.