Klaus Johannis miatt késik a költségvetés-kiigazítás elfogadása – közölte Viorica Dăncilă

Hírösszefoglaló 2018. augusztus 23., 16:57

A kormánynak csütörtöki ülésén kellett volna elfogadnia a költségvetés-kiigazítás tervezetét, ez azonban elmarad, mert Klaus Iohannis államfő nem hívta össze a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT), hogy a testület is láttamozza a jogszabályt.

Viorica Dăncilă sürgetné a költségvetés-kiigazítás elfogadását Fotó: Gov.ro

Dăncilă rámutatott, a költségvetés-kiigazításról szóló tervezet jelenleg a legfontosabbak közé tartozik, a csütörtöki ülésen azonban nem tudnak szavazni róla, mert hiányzik a CSAT jóváhagyása.

Románia elnöke nem volt nyitott rá, vagy lehet, nem volt ideje összehívni a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot, hogy az elemezze ki és láttamozza az idei első költségvetés-kiigazítást, bár a tervezet augusztus 6-a óta közvitán van”

– fogalmazott a miniszterelnök a kormányülés elején, hozzátéve, ezért döntött úgy a kabinet a napokban, hogy felkéri az elnököt, sürgősségi eljárással hívja össze a CSAT-t.

A miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, az elfogadásra váró tervezet – a 2,97%-os költségvetési hiánycél szem előtt tartásával – több pénzt irányoz elő az egészségügy, az oktatás, a közigazgatás és azon ágazatok számára, amelyek költségvetés-végrehajtása megfelelő volt – adta hírül az Agerpres.