Kovászemberek kellenek a jó gazdálkodáshoz – a Maros megyei gazdakörök példája új megvilágításba helyezhetné a gazdálkodást

A Maros megyei gazdakörök Erdély-szerte híresek. Ernyőszervezetük révén olyan modellt sikerült létrehozniuk, amely a piacképes felnőtt szakoktatás mellett a mezőgazdaság minden területére kiterjedő szaktanácsadást is meghonosított. 

Az 1989-es rendszerváltás után az erdélyi gazdaköri mozgalom virágkorát élte. A kilencvenes években a legtöbb magyar faluban megalakult a gazdakör, de tíz év sem telt el, s ezek többsége megszűnt. Az emberek nem látták sok értelmét: túl nagy elvárást fogalmaztak meg, miközben éppen arról feledkeztek meg, amit éppen a gazda-önszerveződés tudna nyújtani.

Napjainkra Erdély legtöbb megyéjéből eltűntek a gazdakörök, vagy csak szórványosan működnek.

Szerencsés kivétel Maros megye, ahol a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) megyei szervezete harminc gazdakör ernyőszervezeteként igyekszik azt a fajta érdekképviseletet megvalósítani, amely a magyar mezőgazdaság történetében a gazdakörök hagyományos feladatához és küldetéséhez nyúlik vissza.

A Maros megyei gazdaszövetség elnökének, a 80 éves Csomós Attilának a halála egy korszakot zárt le a mozgalomban, hiszen a marosszéki magyar gazda-önszerveződés kulcsembereként ő hozta tető alá ezt a fajta ernyőszervezet-modellt, amely nagy mozgásteret bitosít a helyi gazdaszervezeteknek, megyei szinten pedig a csúcsvezetőség hazai és magyarországi szakmai szervezetekkel építhetett ki szoros kapcsolatot. Két hónapja ezt az ernyőszervezetet vezeti az RMGE Maros új elnöke, a nyárádkarácsonyfalvi zöldségtermesztő-vállalkozó, Fazakas Miklós.

– magyarázza az RMGE Maros elnöke, Fazakas Miklós.
A mezőgazdasági szakoktatásra azért nőtt meg az igény, mert egyre több mezőgazdasági pályázathoz kérnek szakképzési oklevelet, és mivel a gazdák túlnyomó részének nincs szakirányú végzettsége, így pótolhatják a szükséges szakmai tudást. Ezt meglovagolva  több vállalkozás pénzért árul mezőgazdasági okleveleket, amihez csak papír jár tudás nélkül.

Amikor évekkel ezelőtt a Maros megyei gazdaszövetség elindította akkreditált zöldség- gyümölcs, szántóföldi növény-, virágtermesztési, állattenyésztési valamint egyéb mezőgazdasági vonatkozású tanfolyamait, volt aki méltatlankodott, hogy itt tanulni kell. Azóta ez természetessé vált, és nemcsak a megye gazdakörei kértek kihelyezett, heti két-három alkalommal, helyben szervezett, 60 órás szaktanfolyamot, hanem Temes, Arad és Szatmár megyében is.

– fogalmaz Fazakas Miklós.

Ha működne a hatalmas állami pénzeket felemésztő mezőgazdasági vezérigazgatóságok, állategészségügyi hivatalok, mezőgazdasági szaktanácsadási hivatalok és a növényvédelmi központok szakembergárdájának az együttműködése a gazdákkal, ma a romániai mezőgazdaság teljesen másként mutatna.

Az igazi gond az, hogy legtöbb helyen olyan mezőgazdasági szakemberek ülnek a hivatalokban, akik nem látják át a gazdák gondjait, érdemben nem tudnak segíteni, még akkor sem, ha jóindulatúak.

Mivel ezek a nehezen működő vagy működésképtelen állami hálózatok nem töltik be feladatukat, a magyar gazdák számára létfontosságú a gazdaköri tanácsadás.

„A nagyobb agrárvállalkozók megoldják a maguk gondjait, vannak szakembereik, de a kisgazdáknak létfontosságú, hogy legyen kihez fordulniuk ügyes-bajos dolgaikkal. A gazdaköreinken keresztül mi ezt mezőgazdasági szakemberekkel és olyan gazdákkal oldjuk meg, akik jól ismernek egy-egy szakterületet, és megvan a kellő tapasztalatuk a szaktanácsadáshoz” – fogalmaz az elnök.

A gazdaegyesület nagy előnye, hogy jó kapcsolatot ápol minden állami mezőgazdasági intézménnyel, így szakemberei idejében hozzájutnak minden szükséges információhoz, amivel a gazdáknak segíteni tudnak a növényvédelemtől kezdve a pályázatok összeállításáig a mezőgazdaság minden területén.

Az egyhektárnyi fóliaházzal és 6-7 hektárnyi szabadföldi növénytermesztéssel foglalkozó nyárád-karácsonyfalvi vállalkozó szerint Marosszéken ő nagyvállalkozónak számít, viszont Magyarországon vagy Nyugat-Európában ekkora méretű intenzív zöldségtermesztés kicsinek számít. A jövedelmező mezőgazdasági birtokok méretéről azonban az Európai Unió szintjén is folyamatos viták vannak, hiszen amíg Franciaországban a 6-7 tehenes gazda is megél házi sajtkészítésből, addig más EU-s országban a nagyüzemi állattenyésztésre esküsznek.

– fogalmaz az agrárvállalkozó, aki szerint kis területen is sok mindennel lehetne foglalkozni, csak éppen nincs helyi példa, nincs kovászember, aki jó irányba indíthatna el egy-egy közösséget. Példaként az alsó-nyárádmenti Murokországot említi, ahol azonos klimatikus viszonyokkal rendelkező, egymás melletti falvakban is teljesen más a gazdálkodás hagyománya. Több településen ma is jól működik a zöldségtermesztés, máshol viszont már rég lemondtak róla, mert ráfizetéses.

Fazakas szerint csak akkor ráfizetéses valami, ha nem agrárvállalkozói szemmel és motivációval fognak hozzá a gazdálkodáshoz. Azt tartja, hogy a legidősebb nemzedék, amelyik még megérte a rendszerváltást, és utána nagy lendülettel fogott a gazdálkodáshoz, mára vagy kihalt, vagy munkaképtelen. Az őket követő mai negyveneseket-ötveneseket eleve úgy nevelték, hogy messze elkerüljék a mezőgazdaságot.

Csak a fiatalok lendületében lehet reménykedni, akik közül sokan megfordultak Nyugat-Európában, és megtapasztalhatták, hogy a gazdálkodásból is meg lehet élni. Többen hozzáfogtak már, őket kell bátorítani.

És természetesen fontosak a kovászemberek, akik jó példát mutathatnak egy-egy faluközösségnek. Fazakas Miklós a Maros megyei Udvarfalvát említi, ahol így indult el az egész falut behálózó virágtermesztés, vagy Héderfáját, ahol hűtőtankkal ellátott tejcsarnokot hozott tető alá a gazdakör, és a gazdáknak a nagyüzemi árnál kétszer nagyobb összeget fizet a tejért. A sor folytatható.
„Én is nulláról kezdtem húsz évvel ezelőtt a zöldségtermesztést, és ma beszállítója vagyok nagyáruházi láncoknak. Nemcsak a saját terményeimet értékesítem, hanem a helyi gazdakörön keresztül a többi gazdáét is. A modell működőképes” – zárja beszélgetésünket Fazakas Miklós.