A PSD nem kívánja felbontani a kormánykoalíciót a demokrata-liberálisokkal – nyilatkozta Liviu Dragnea pártelnök

Hírösszefoglaló 2018. augusztus 22., 14:44

A Szociáldemokrata Párton (PSD) belül nem merül fel a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) kötött kormánykoalíció felbontása – nyilatkozta kedd este az Antena 3 televízió műsorában Liviu Dragnea, a PSD elnöke.

Tăriceanu és Dragnea. A „működőképes koalíció” letéteményesei

„Călin Popescu-Tăriceanu és köztem, illetve a PSD és az ALDE között továbbra is korrekt kapcsolat van. Nem merül fel a kormánykoalíció felbontása. (...) Ez az első olyan szövetség, amely több mandátumon keresztül is működőképes maradt, és remélem, hogy ez így lesz 2020 után is” – mondta Dragnea.

Dragnea beszélt az adásban arról is, hogy Liviu Maior, Románia washingtoni nagykövete „közös politikai projektben vesz részt” Victor Ponta volt kormányfővel.

Elmondta azt is, hogy hosszú ideig várta, hogy meghívják a titkosszolgálatok tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottságba, hogy kifejthesse véleményét, de nem hívták, és ezek után már nem is akar elmenni. Ezzel kapcsolatban cáfolta, hogy Florian Coldeával, a SRI volt operatív vezetőjével konzultálna.

{K1}

A kormány tevékenységéről szólva Dragnea kifejtette: az országos végrehajtó bizottság hónap végén esedékes neptuni ülésén kielemzik a miniszterek tevékenységét.

Viorica Dăncilă „nagyon jó kormányfő”, akinek legalább 2020-ig tisztségében kell maradnia, de ő maga nem minden miniszter tevékenységével elégedett

– mondta a pártelnök.

Kifejtette: az ülésen nem foglalkoznak Ecaterina Andronescu levelével, amelyben felszólította Dragneát, hogy mondjon le, mert „fontosabb dolgok vannak, mint levelek elemzése”. Ugyanakkor hozzátette: szó sincs arról, hogy Andronescut kizárják a pártból.

Dragnea értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a stratégiai fejlesztésekre vonatkozó kormányhatározat másfél hónap alatt nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben, és ellenőrzést kért az ügyben – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.