Belügyminiszteri magyarázat az összecsapásokról: meghallgatta Carmen Dant a védelmi bizottság az augusztus 10-ei tüntetésről

Balogh Levente 2018. augusztus 21., 18:49

Tíz csendőrrel kapcsolatban merült fel a gyanú, hogy törvénytelenül járhattak el az augusztus 10-ei bukaresti tömegoszlatáson – közölte kedden Carmen Dan belügyminiszter egy parlamenti bizottsági meghallgatáson.

Carmen Dan Fotó: Agerpres/Grigore Popescu

A hírszerzést bírálta burkoltan Carmen Dan belügyminiszter kedden az augusztus 10-ei kormányellenes tüntetésen kirobbant incidensek kapcsán a képviselőház védelmi bizottsági meghallgatásán. A tárcavezető saját bevallása szerint nem hivatalos meghívásra, hanem önszántából ment el a testület ülésére, amelynek napirendjén az szerepelt, hogy meghívják őt és a csendőrség vezetőit, hogy meghallgassák az eseményekről szóló beszámolójukat.

Carmen Dan elmondta, mivel számított arra, hogy nagyszabású esemény van készülőben, a tüntetés napján szabadságát megszakítva a minisztériumban tartózkodott, és másnap hajnali három óráig az irodájában várta a beszámolókat a csendőri vezetőktől. Rámutatott: nem operatív ülés volt, ezért másnap jelentést kért az eseményekről – ezt vasárnap este ismertette is.

Kötelező lett volna információkat szolgáltatni arra vonatkozóan, hogy az alkotmányos rend, illetve a társadalmi és gazdasági stabilitás elleni támadás készülődik”

– szögezte le a miniszter, kimondatlanul is a hírszerzést okolva azért, hogy nem tájékoztatták időben az illetékes hatóságokat az események természetéről.

Dan azt is közölte, eddig összesen hat olyan esetet derített fel a tárca belső vizsgálata, amely kapcsán fennáll a gyanúja annak, hogy a csendőrök vétlen tüntetőket bántalmaznak. Ezekben összesen tíz csendőr érintett. Hozzátette, az ügyekről a katonai ügyészséget is tájékoztatják. A tárcavezető azt mondta, nem beszélt 10-én Bukarest prefektusával, aki a csendőrök parancsnokának kérésére aláírta a karhatalmi erők beavatkozását jóváhagyó dokumentumot, így ő maga csak annak aláírása után értesült a meglétéről.

A belügyminiszter szerint ugyanakkor a tüntetők egy részének erőszakos fellépése általában indokolttá tette a térre kivezényelt csendőrök akcióját, akik feloszlatták a tömeget.

Időközben egyébként 351-re nőtt azoknak a tüntetőknek a száma, akik feljelentést tettek az ügyészségen a csendőrök erőszakos akciója miatt. A meghallgatást követően Alina Gorghiu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora Dan lemondását követelte, arra hivatkozva, hogy a tárcavezető jelenlegi nyilatkozatai nincsenek összhangban a korábbiakkal. A meghallgatásnak egyébként csak egy része volt nyilvános, amikor a miniszter a titkossá nyilvánított jelentésből árult el részleteket, a sajtót kiküldték.

Arafat: nem a könnygáz ölt meg egy tüntetőt

A meghallgatáson jelen volt Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár is, akit annak a tüntetőnek az esetéről kérdeztek, aki

a bukaresti tüntetésen belélegezte a csendőrök által a tér kiürítésekor használt könnygázt, majd vasárnap elhunyt a Teleorman megyei Alexandria kórházában.

Arafat elmondta, a férfi már a tüntetés helyszínén jelentkezett egy elsősegélyponton, ahol feljegyezték, hogy orrvérzésre panaszkodott. Hozzátette: a 62 éves férfi magas vérnyomásban szenvedett. Miután ellátták, nem volt hajlandó kórházba vonulni, csak az incidens után négy nappal jelentkezett ellátásra, miután az egyébként súlyos szívproblémákban szenvedő férfi rosszul lett. Mint kiderült, gyomorvérzése volt. Leszögezte: álláspontja szerint a férfi halálának semmi köze ahhoz, hogy belélegezte a könnygázt, de biztosat majd csak a boncolás után lehet mondani.

Vizsgálat az ügyészek ellen

Eközben előzetes vizsgálatot indított az augusztus 10-ei bukaresti kormányellenes tüntetésen kirobbant incidensek ügyében nyomozó katonai ügyészek, Ionel Corbu és Bogdan Pârlog ellen a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) igazságügyi felügyelete. Bogdan Pârlog jelen volt az augusztus 10-ei események során a kormánypalota előtti téren, és ő állította ki a jegyzőkönyvet, amely alapján a bukaresti katonai ügyészség elindította a nyomozást az ügyben. Carmen Dan belügyminiszter és a csendőrség állítása szerint Bogdan Pârlog a csendőrség parancsnoki központjában is jelen volt, sőt egy eligazításon is részt vett. Ionel Corbu főügyész ugyanakkor tagadta, hogy a helyszínen jelen lett volna egy katonai ügyész.

A vizsgálat valószínűleg annak nyomán indult, hogy Corbu még múlt szerdán azt mondta: véleménye szerint nem volt indokolt a csendőrség ilyen mérvű erőszakos fellépése.

Tudorel Toader igazságügy-miniszter ezzel kapcsolatosan hétfőn megjegyezte: az igazságügyi felügyelet dolga eldönteni, hogy ezzel az előzetes véleménynyilvánítással Corbu szabályt sértett-e.
Mint megírtuk, a katonai ügyészség hivatali visszaélés és gondatlanság miatt indított eljárást a tüntetők elleni csendőrroham ügyében.

Eközben a katonai ügyészség azt kérte a csendőrségtől, működjön közre azon csendőrök azonosításában, akik az augusztus 10-ei incidensek során ragasztószalaggal leragasztották a sisakjukon feltüntetett azonosító számot. Az ügyészek azt firtatják, egyedi esetekről van szó vagy előre kitervelt lépésről, utóbbi ugyanis megerősítené a gyanút, hogy a brutális fellépésről már előzetesen döntés született.

Ennek kapcsán Laurenţiu Cazan őrnagy, aki a csendőri akció parancsnoka volt a tüntetésen, a keddi meghallgatáson leszögezte: ez nem jelenthet gondot.

A számok eltakarását azzal indokolta, hogy a bukaresti egységek támogatására máshonnan is érkeztek csendőralakulatok, amelyeket átszerveztek, így az azonosítók már nem fedték a valóságot.

Egyben biztosított mindenkit, hogy a csendőröket nem azzal a paranccsal vezényelték ki a térre, hogy támadjanak rá a békés tüntetőkre.

Közben a bukaresti rendőr-főkapitányság közölte: hétfőn este sikerült megtalálniuk azt a pisztolyt, amelyet még az augusztus 10-ei, a csendőrök és a tüntetők közé vegyült huligánok közötti összecsapásba torkollt kormányellenes tüntetésen egy csendőrnőtől loptak el. A rendőrség bejelentése szerint

az oldalfegyverre Ilfov megyében, a Petrechioaia nevű település közelében bukkantak rá. A tolvaj maga vezette a rendőröket a helyszínre, ahol – mielőtt elásta a fegyvert – kétszer lőtt is vele. A rendőrség szerint nem tud magyarázatot adni tettére.

Mint arról beszámoltunk, a pisztolyt ellopó férfit egy héttel korábban megtalálták, mint az általa eltulajdonított fegyvert. Az elkövető ellen fegyverrel és lőszerrel való visszaélés, illetve rendzavarás miatt indult eljárás.