Ezernyi Szent István-napi tánc: a húsz éve alakult néptánctalálkozó idén rekordszámú fellépőt vonz Kolozsvárra és környékére

Makkay József 2018. augusztus 20., 09:50

A Szent István-napi Néptánctalálkozó főszervezőjével, Pillich Balázzsal vettük számba a két évtized hozományát. A magyarfenesi vegyes kar vezetésével vonult végig szombat délután a falun a 20. Szent István-napi Néptánctalálkozó 17, Európa több szegletéből érkező csapata.

Felvonul a népi kultúra Magyarfenesen Fotó: Gazda Árpád

A gyalogosan felvonulókat több lovas vezette föl a Kolozs megyei Magyarfenes főutcáján, a legfiatalabb a tizenéves Bárdos Zselyke volt.

Immár kereken húsz éve ismétlődik a színpompás felvonulás az időközben háromnaposra terebélyesedett magyarfenesi falunapok keretében.

A kalotaszegi faluban pénteken gyerekprogramokkal kezdődő sokadalom bográcsfőző versennyel folytatódott, és esti koncerttel, majd reggelig tartó vígsággal ért véget, hogy szombatra a sportpályán megszervezett programokat követően a falu apraja-nagyja a főutcán fogadja a színes népviseletbe öltözött felvonulókat.

Itt volt kicsiben a teljes Kárpát-medence a felvidéki Csallóköztől több, anyaországi együttesen át a Délvidékig és Erdélyig. De a lelkes közönség tapsolhatott a dalolva, táncolva vonuló észtországi, lengyelországi, görögországi, illetve olaszországi kisebbségeknek is. Az igazi csemege azonban csak ezután jött: Sebesi Karen Attila színész több órán át kitartó lelkesedéssel konferálta fel a sok együttest, amelyek közösségük, népük jellegzetes táncait mutatták be.

Asztalos István, a község alpolgármestere szerint mindig úgy szervezik meg a Kolozsvárhoz közeli, többségében magyarok lakta falu közösségi napjait, hogy lehetőleg minden korcsoporthoz szóljon:

van népzene, néptánc, sütés, főzés, sportversenyek, kutyabemutató, kórustalálkozó a református templomban és a legnagyobb közönséget vonzó esti koncertek.

Idén a színpadon a szombat délutáni néptánctalálkozót Vincze Lilla és a Napoleon Boulevard követte. Aki a pörgős és a hosszú évek után is kitartó minőségben élvezhető zenéjüket szereti, az az éjféli tűzijátékig csápolhatott. Az együttes frontembere a tőle megszokott töretlen fiatalságával uralta a falu kultúrháza előtti színpadot.

A népi kultúra iránt elkötelezett magyarfenesiek közül többen is elmondták, a háromnapos faluünnep igazi vonzereje immár két évtized óta a Szent István-napi Néptánctalálkozó. Pillich Balázs, a húsz évvel ezelőtt az édesapja, Pillich László által elkezdett rendezvény mai főszervezője szerint ez nem véletlen, hiszen az egykori magyarfenesi falunap is ebből a találkozóból nőtte ki magát, ez volt a kovásza a későbbi fejlődésnek.

De nemcsak Magyarfenesen van ez így, hiszen Kolozs, Szilágy és Fehér megyében immár nyolc településen lépnek fel a tíznaposra tervezett tánctalálkozó hazai és külföldi együttesei.

Mezőkeszü a legújabb falu, ahol idén először mutatkoztak be, ma Válaszúton lesz nemzetközi estjük. A sorban még ott szerepel Kolozsvár, Dés, Zsobok, Miriszló és Tordaszentlászló is.

Fotó: Gazda Árpád

A kereken húsz éve alakult néptánctalálkozó idén rekordszámú fellépőt, mintegy ezer táncost és zenészt vonzott Erdélyből és külföldről Kolozsvárra. Ez nemcsak a legnagyobb romániai kisebbségi fesztivál, hanem ilyen méretű kulturális rendezvény Európában is ritka – magyarázza Pillich Balázs.

A kolozsvári Mikó (Clinicilor) utcában működő Heltai Gáspár Alapítvány a kincses város egyik legfontosabb kulturális centrumává nőtte ki magát az elmúlt húsz év alatt. Ennek tudható be, hogy akit hívnak, mindig örömmel jön, de egyre több az olyan együttes is, amelyeket az évek során Kolozsvárra ellátogató tánccsopor-tok vezetői ajánlanak be újabb vendégnek. Így sereglett össze idén 11 országból harminc együttes.

Nagy az adatbázisunk, rengeteg külföldi együttest ismerünk, de már vannak kulturális ügynökségek is, amelyek megkeresnek bennünket, és ők ajánlanak újabb együtteseket. Aki egyszer eljön Erdélybe, tapasztalataim szerint szívesen visszatér. Miközben folyamatosan jönnek új csoportok, a régi együttesek személyi összetétele is folyamatosan változik, a kiöregedők helyét átveszik a fiatalok”

– magyarázza Pillich Balázs, aki ő maga is kitartóan ropja a táncot saját együttesük, a Szarkaláb soraiban nála fiatalabbak társaságában. Nem kerülhetjük meg a pénz kérdését sem, hiszen a finanszírozás az alapja ennek a területnek is. Pillich elismeri, hogy „kulturális nagyüzemük” hátterében alaposan kidolgozott pályázatok állnak, de legtöbbször ez sem elegendő, hiszen az utólagos finanszírozású rendszer működőtőkét feltételez, de pénzből soha nincs elegendő. Így a pályázati pénzek beérkeztéig az otthoni kasszából, barátok és ismerősök kölcsöneiből fedezik az előfinanszírozást, hogy soha ne akadjon meg az évről évre egyre nagyobb lendülettel működő kulturális rendszer.

Mi kulturális vállalkozók vagyunk, ez az életünk. Ez nem teher, nem áldozat, hanem hivatás”

– magyarázza Pillich Balázs, aki azt is elmondja, hogy soha nincs megállás. Ahogy véget ér a fesztivál, rögtön kezdődik a jövő évi tervezése. Minden ősszel már tudják, hogy a következő nyáron milyen lesz a Szent István-napi Néptánctalálkozó újabb kiadása.

A bélmonostori Talicska táncegyüttes a legrégibb külföldi partnere a Heltai Gáspár Alapítványnak. A horvátországi magyar közösség egyik erőssége, a Bélmonostori Kulturális Egyesület – amely a kolozsvári néptánctalálkozóval alakult egy időben –, az Erdélyből odalátogató Pillich család buzdítására jött létre.

A Magyar Házzal is rendelkező egyesület vezetője, a horvátországi magyarok volt parlamenti képviselője, Juhász Sándor a hatalmas hangzavarban és színes kavalkádban azt mondja: jó nektek. Amikor kissé értetlenkedve visszakérdezek, elmondja, ők mindössze 12 500-an vannak Horvátországban, így minden magyarért meg kell küzdeni. „Amikor a horvátok példáját követve elmegy nyugatra egy-egy fiatal magyar család, nagy veszteségként éljük meg, mert kevesen vagyunk” – magyarázza a helyi magyar közösség mindenese, aki civilben földrajztanárként tanít egy horvát középiskolában.

„Nálunk nem az a baj, hogy nincsenek jogaink, hanem az, hogy maholnap már nincs, aki éljen vele” – fogalmaz keserű szájízzel. Rendszeresen járnak Magyarországra, Felvidékre, Kárpátaljára, a Vajdaságba és hozzánk, Erdélybe is. Azt mondja, az itteni magyar önszerveződésre mintaként tekintenek munkájukban.