Az EB vezetőinél tett panaszt a miniszterelnök: Dăncilă szerint erőszakkal próbálják félreállítani a kormányt

MTI 2018. augusztus 17., 16:51

Viorica Dăncilă miniszterelnök az Európai Bizottság vezetőinek írt levelében úgy értékelte: erőszakkal próbálják félreállítani a bukaresti legitim kormányt a tüntetéseket bátorító ellenzéki politikusok.

Viorica Dăncilă levelét megírta Fotó: Gov.ro

A román kormányfő Jean-Claude Junckernek, az EB elnökének és Frans Timmermansnak, az EB első alelnökének címzett leveléről a Mediafax hírügynökség számolt be pénteken, a levél – Siegfried Mureșan néppárti EP-képviselő Facebook-oldalán közzétett – másolata alapján. A román hírügynökségnek az EB szóvivője annyit megerősített, hogy valóban kaptak levelet Dăncilától, amelyre rövidesen válaszolni fognak.

A román miniszterelnök szerint múlt pénteken, a román diaszpóra által meghirdetett kormányellenes tüntetésen a csendőrség a „hatályos törvények alapján vetett véget” azoknak az erőszakos cselekményeknek, amelyek során a tömegbe vegyült rendbontók több ízben megpróbáltak betörni a kormány székházába.

Dăncilă hozzáteszi, hogy egyes tüntetők csendőri túlkapások áldozatainak tekintik magukat, ezeknek az eseteknek a tisztázására pedig vizsgálat indult.

Dăncilă hozzátette: a pártvezetők többsége nyugalomra és a rendbontók elszigetelésére intett, de egyes ellenzéki politikusok a tüntetések folytatására buzdítottak, és azokat a rendfenntartó erőket vádolták, amelyeknek minden (uniós) tagállamban az a feladatuk, hogy „megvédjék a polgárokat az erőszaktól”.

Úgy vélem, hogy ezek a próbálkozások, amelyek a legitim kormány erőszakos félreállítását célozzák, veszélyes precedenst teremthetnek a demokratikus országok számára”

– idézte Dăncilát a Mediafax.

A szociáldemokrata kormányfő a jobboldali Klaus Johannis államfőre is panaszkodott, amiért az ahelyett, hogy ellátná alkotmányos – a politikai erők, illetve az állami intézmények és társadalom közötti  közvetítői szerepét –, a kormányt vádolta, és a tüntetések folytatására buzdított.

A román kormány nem erősítette meg, de nem is cáfolta mindazt, amit Dăncilă Brüsszelbe küldött leveléről tett közzé a román média.

A bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) is azt állította hétfői közleményében, hogy Klaus Johannis államfő próbált hívei segítségével erőszakos lázadást szítani a diaszpóra pénteki demonstrációját kihasználva, hogy eltávolítsa a legitim kormányt a hatalomból. A jobbközép ellenzék viszont a kormányoldalt gyanúsítja azzal, hogy felbérelt huligánok és a provokációk mértékét túlreagáló csendőrség révén provokált erőszakot a tüntetésen, hogy lejárassa a nagyszabású kormányellenes megmozdulást.