Feljelentette a csendőrséget, a belügyminisztert és a főváros prefektusát a Románia 100 platform

Hírösszefoglaló 2018. augusztus 13., 15:11

Büntetőjogi feljelentést tett hétfőn a legfőbb ügyészségen a Románia 100 platform és több más civil szervezet a Román Csendőrség vezetősége, a belügyminiszter és Bukarest prefektusa ellen – adta hírül az Agerpres.

Sok dolguk lesz az ügyészeknek

A Románia Együtt Mozgalom vezetője, Dacian Cioloş volt miniszterelnök szerint a csendőrség vezetői mellett Carmen Dan minisztert és Speranţa Clişeru prefektust terheli a felelősség a rendfenntartóknak a pénteki, bukaresti kormányellenes demonstráción történt közbelépése nyomán történtek miatt.

Ez a tüntetés egyrészt a beépített vagy beépült provokátorok, huligánbandák, másrészt pedig az állami hatóságok, a csendőrség aránytalan reakciója miatt fajult el. Azok számára, akik ott voltak, és akik hisznek a demokráciában, nagyon fontos tisztázni, hogy kit terhel adminisztratív felelősség, illetve büntetőjogi felelősség mindazért, ami ott történt”

– mondta egy hétfői sajtótájékoztatón a volt kormányfő.

Cioloş hozzátette, alakulata az érintettek rendelkezésére bocsát egy feljelentésmintát, „hogy harcoljanak jogaikért, kérjenek magyarázatot”.

A volt miniszterelnök szerint

egy demokratikus országban megengedhetetlen, hogy azok az állami hatóságok, amelyeknek védeniük kellene a rendet és a békésen tüntetőket, utóbbiak ellen fordulnak.

A Románia 100 platform honlapján közzétett közlemény értelmében Carmen Dan belügyminiszter, Speranţa Cliseru bukaresti prefektus, valamint a csendőrség vezetősége ellen hivatali visszaélés, „a békésen tüntetőket sértő, megfenyegető és ütlegelő csendőrök” ellen pedig visszaélésszerű magatartás miatt kérnek kivizsgálást.

„Meggyőződésünk, hogy a péntek este a Victoriei téren jelen levő csendőrök egy része jóhiszeműen járt el, de olyanok is voltak, akik indokolatlanul alkalmaztak erőszakot, esetenként békésen tüntető, védtelen személyek ellen. Utóbbiakat mielőbb azonosítani kell és felelősségre kell vonni, a csendőrségbe vetett bizalom visszaállítása érdekében” – fogalmaz a közlemény.