Koncertdömping a Partiumi Magyar Napokon: hazai és magyarországi zenekarok is fellépnek Szatmárnémeti legnagyobb fesztiválján

Krónika 2018. augusztus 11., 16:45

Különböző műfajokat képviselő zenekarokkal, minden korosztályt megszólító programokkal, újításokkal várják az érdeklőket a 17. Partiumi Magyar Napokon, amelyet augusztus 20–26. között szerveznek Szatmárnémetiben.

Fotó: PMN

A Partiumi Magyar Napokon hagyományszerűen sztárfellépőkkel és remek hangulatú koncertekkel várják a részvevőket augusztus 20–26. között Szatmárnémetiben.

Rögtön az első napon

a Kölcsey Ferenc Főgimnázium udvarán felállított színpadon Herczku Ágnes és a Banda csap a húrok közé, a magyar népzenei, világzenei élet megkerülhetetlen személyiségei.

Aki ismeri a csodálatos hangú Herczku Ágnes és a népzene talán legtehetségesebb magyarországi muzsikusa, a bolgár–magyar szülőktől származó Nikola Parov korábbi közös produkcióit, az nem fog csalódni a koncertben sem.

A szervezők szerint aki szereti az igazi tradicionális cigányzenét, de a modern ritmusok sem idegenek számára, az nem maradhat otthon augusztus 21-én este, hiszen

ugyancsak a Kölcsey udvarára érkezik a magyarországi Parno Graszt zenekar.

Az 1987 óta működő roma folkzenekar 2002-ben megjelent Rávágok a zongorára című lemezével került be a folkzenei körforgásba, azóta többször végigjárták a világot, a BBC dokumentumfilmet is forgatott róluk. Itthon a nép- és világzene közönségén kívül sokan akkor ismerték meg őket, amikor 2016-ban bekerültek A Dal című műsorba – sikerük azóta is töretlen.

Augusztus 22-én a Budapest Bár lép színpadra.

Az együttes zenészek és énekesek laza szövetségének indult, azonban a magyar és cigány művészek együttműködésén alapuló produkció merész ötlete bevált: a Budapest Bár telt házakat vonzott a MÜPA hangversenytermébe, a Katona József Színházba, az A38-as Hajóra, s a nyári fesztiválok egyik keresett programja lett. Minőségi, különleges, szórakoztató muzsikája mindenkihez szól, aki szereti a jó zenét. Szatmárnémetibe többek között a Magna Cum Laude zenekarból ismert Mező Misivel, Tóth Verával és Behumi Dórival érkezik a Budapest Bár.

Következő napon a nemzeti rocktól fog dübörögni a színpad, hiszen Varga Miklós, Kalapács József, Rudán Joe és Tóth Reni, avagy az Atilla Fiai Társulat nemzeti rockoperáink legnagyobb slágereit hozza el a Partiumi Magyar Napok közönségének.

Augusztus 24-től kézművesek, gyermekprogramok, koncertek és sok színes műsor tölti meg a Kossuth-kertet és az Újközpontot. A nagyszínpadon a debreceni Csokonai Színház és a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia közös előadásában Katona József Bánk bánjának koncertváltozatát tekinthetik meg az érdeklődők, este a Kossuth-kertben XXL band-koncert lesz, míg a hétvége első napját after party zárja DJ Shiverrel.

A szervezők augusztus 25–26. között a látogatók biztonságára és nyugodt szórakozására is igyekeztek a lehető legnagyobb hangsúlyt fektetni. Éppen ezért, hogy minden zavaró tényező a Kossuth-kert kapuin kívül maradjon,

a 17. Partiumi Magyar Napok idén először belépős rendszerrel várja a látogatókat.

A hétvége mindkét napján, szombaton és vasárnap délelőtt 10 órától csak azok léphetnek be a Kossuth-kertbe és ezzel egyben a partiumi napok programjaira, akik a kapuknál 10 lejes belépőt váltanak.

Viszont fontos tudni, hogy ezért az összegért cserébe 2 zsetont és egy karszalagot adnak a szervezők. A zsetonok összértéke 10 lej, ami elfogyasztható a rendezvény étel- és italárusainál. A 18 év alattiaknak továbbra sem kell belépőt váltaniuk, viszont karszalagot nekik is kötelező módón kell viselniük.

Augusztus 25-én a fiatalok kedvence, a magyarországi Megasztár és az amerikai Voice sztárja, Király Viktor lép fel a Kossuth-kertben, az estét pedig egy hatalmas utcabállal zárják a Strangers együttessel.

A rendezvény utolsó napján igazi kulináris paradicsom és szórakozás vár ismét mindenkit a Kossuth-kertben: gyerekprogramok, főzőverseny, kézműves foglalkozások, kutyakiképzős bemutató és szabadedzés, délelőtt az Újközpontban alakreform-edzés Rubint Rékával. Este pedig egy fergeteges Demjén Ferenc-koncert zárja a Partiumi Magyar Napokat.