Egymást követik az összecsapások a bukaresti tüntetésen, Johannis elnök brutalitással vádolja a vízágyút is bevető csendőrséget

Krónika 2018. augusztus 10., 23:54

Több ízben dulakodás alakult ki pénteken este Bukarestben a román diaszpóra demonstrációján a kormány leváltását követelő tüntetők és a kormány székházát védő csendőrség között. Közel háromszáz ember, köztük több csendőr orvosi ellátásra szorult.

Fotó: Digi24.ro

A nagy erőkkel jelen lévő csendőrség már a délután folyamán könnygázt vetett be, amikor az akkor még kisebb számban (néhány százan) jelen lévő tüntetők megpróbálták elfoglalni a kormány székháza előtti úttestet. A csendőrség rohamosztagai kétsoros kordont vontak az épület elé, és több tucatnyi alkalommal összecsaptak a tüntetők egy erőszakosabb csoportjával, könnygázzal fékezték meg a feléjük vizes palackokat, és köveket dobáló rendbontókat, olykor pedig vízágyút is bevetettek ellenük.

Sötétedéskor már több tízezer tüntető követelte a Dăncilă-kormány menesztését Bukarestben, de legtöbbjük nem merészkedett a rendszeres dulakodások helyszínévé vált Victoriei-térre, hanem az abba torkolló sugárutakat töltötték meg, vagy a tér melletti park fái alatt húzódtak meg.

Az Agerpres hírügynökség a bukaresti tüntetés résztvevőinek számát 60 ezerre, néhány ellenzéki médiumok pedig több mint százezerre becsülte. A Victoriei téren pénteken órákon keresztül menetrendszerűen ismétlődtek az összecsapások a rendbontók és a karhatalom között. Az MTI közölte, a csendőrség közlése szerint a tömegben erőszakosságukról ismert focihuligánok vegyültek el. Erre hivatkozva a rendfenntartók arra intették a békés tüntetőket, főleg a nőket, hogy távolodjanak el a rendbontóktól és azt kérték, hogy ne hozzanak gyermekeket a demonstrációra. Bukaresti hírtelevíziók felvételeinek tanúsága szerint erőszakos tüntetők egy csoportja brutálisan megvert két, a rendvédelmi szervekkel szembeszálló demonstrálók közé keveredett csendőrt, akik közül az egyik nő. A békés tüntetők közül többen a testükkel védték az ütlegelésektől és rúgásoktól az egyenruhásokat, majd sikerült kimenekíteni a csendőröket a helyszínről.

A Digi 24 hírtévé információja szerint erőszakos tüntetőknek tisztázatlan körülmények között sikerült megszerezniük két csendőr fegyverét.

Pénteken késő este Klaus Johannis államfő a közösségi oldalán reagált a történtekre. Az elnök közölte, eredeti demokráciában mindenkinek jogában áll tüntetni, de az erőszak – függetlenül a politikai hovatartozástól – elfogadhatatlan. „Határozottan elítélem a csendőrség brutális fellépését, amely erősen aránytalan a Victoriei téren tüntetők többségének megmozdulásával. Elítélendő megoldás a karhatalmi erők erőszakos reakciójával fellépni az emberek akarata ellen. A belügyminiszternek sürgősen magyarázattal kell szolgálnia azzal kapcsolatban, ahogyan ma este kezelte az eseményeket!” – írta Facebook-bejegyzésében a román államfő.

A szabadságukra hazatérő, külföldön dolgozó román vendégmunkások közösségi portálokon szerveződött megmozdulásához a hazai ellenzék hívei is csatlakoztak, a fővárosi demonstrációval egy időben pedig számos romániai és nyugat-európai nagyvárosban rendeztek szimpátiatüntetéseket, amelyeken további tízezrek vettek részt. Az Agerpres hírügynökség szerint Nagyszebenben 8 ezren, Kolozsváron tízezren, Jászvásáron 9 ezren, Temesváron és Brassóban 3-3 ezren követelték Viorica Dăncilă kormányfő és Liviu Dragnea PSD-pártelnök távozását, és a büntetett előéletűek eltávolítását a hatalomból és előrehozott választások megrendezését.

A román diaszpóra tüntetése Bukarestben pénteken késő este sem ért véget, bár a résztvevők száma csökkent valamelyest, a jelek szerint sokan egész éjszaka a kormány székháza előtt akarnak maradni.